Tulipán nyílt DJ Pozsi lefoglalt laptopjából

2010.07.17. 17:16 Simon Iddol

Pozsi & Basic ft. Bonkáló Éva - Tulipán [mp3]

mindenki emlékszik DJ Pozsi és legfoglalt laptopjának történetére
Pozsi többszörös DMC bajnokként nyilván nem ilyen hirnévre vágyott
és nagyon megviselték a történtek
azonban igazi zenészként a kutyaharapást szőrével gyógymódot alkalmazta
és vadonatúj dalát általunk küldi mindenkinek

(Pozsi és Basic együtt készítette 2006-ban az MTV eddigi legjobb arculatának a zenéjét, a dalokban akkor és most is Bonkáló Éva népdalénekesnő működött közre, aki nem más mint Pozsi édesanyja.)

393 komment

Címkék: mp3 basic még legális dj pozsi bonkáló éva

A bejegyzés trackback címe:

https://apc.blog.hu/api/trackback/id/tr822157541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mária néni 2010.07.17. 22:33:06

Ha lopott zenék voltak a laptopján, akkor igaza van a MAHASZ-nak, még akkor is, ha ez a noname DJ valamiféle többszörös bajnok. Lopott. Tolvaj.
Nem PR-ozni kell, hanem vállalni a felelősséget. Ennyi.

Sandokohn, a maláji jiddis. (törölt) 2010.07.17. 22:37:43

@Mária néni: szerintem meg a mahasz, artisjust és társai lopnak. Tőlünk a zenét/filmet/etc mástól meg a pénzüket.

Mária néni 2010.07.17. 22:40:17

@Sandokohn, a maláji jiddis.:
Mindenki tudja, hogy tilos számokat lopni. Mindenki tudja, hogy ellenőrzik. Miért kell azon csodálkozni, ha egy DJ ezerszámra tárol lopott zenéket a laptopján, akkor előbb-utóbb elkapják?

KKKKKK 2010.07.17. 22:44:32

@Mária néni:

Nincs olyan, hogy lopott zene. Másolt van. De az meg legális nálunk. Bármit is mond a médiaipari lobbi.

Amiért Pozsit fingatják az az, hogy nem fizetett mint DJ a MAHASZ-nak pénzt, ezért nem kapott igazolást, hogy ő legálisan játszik bármit is. Arra hivatkozván, hogy ő bizony saját számokat játszik, azért meg nem fog a MAHASZ-nak fizetni.

Csakhogy ott kéne kezdődnie a történetnek, hogy talán be kéne bizonyítani, hogy nem is saját zenét játszott.

KKKKKK 2010.07.17. 22:46:26

@Mária néni:

Nincs olyan, hogy lopott zene, mert a lopás az az, ha attól, akitől lopsz, annak nem lesz utána. Tehát nem lopod a zenét, hanem másolod, az meg legális. A letöltés is. Bárki bármit hazudik.

(Hova lett az előző kommentem)

Mária néni 2010.07.17. 22:51:35

@KKKKKK: Nekem mindent lehet magyarázni, de a törvény márcsak olyan, hogy ott nem lehet okoskodni. Lopott és kész. Most fizet. Nincs duma.
Ez így jó.

Mária néni 2010.07.17. 22:54:09

@KKKKKK:
:-) "Aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el."
Szó sincs arról, hogy bárhol olyan meghatározás lenne, hogy "a lopás az az, ha attól, akitől lopsz, annak nem lesz utána".
Ez kacagtató.

Mária néni 2010.07.17. 22:59:01

@Airnold: Nekem csörögsz, papírzacskó?

rajaram 2010.07.17. 22:59:36

A világot a Pozsi féle emberek, nem a Mahasz vagy Jeszenszky Zsolt viszi előbbre.

Mária néni 2010.07.17. 23:00:38

@rajaram: egy tolvaj diszkós? Meg a hajléktalanok és a szipusok is, igaz?
:-D

Mária néni 2010.07.17. 23:01:22

@Airnold: ja, értem, te beszédnek nevezed, amit csinálsz.

KKKKKK 2010.07.17. 23:05:01

@Mária néni: Akkor máshogy mondom, bár úgyis csak provokálsz, szal tök mindegy. Tehát jogtalan felhasználás létezik, de az nem lopás, mivel nem tulajdonítottál el semmit.

Olyan meg nincs, hogy ha nincs igazolásod a mahasztól, hogy tejeltél, akkor automatikusan bűnös vagy. Magyarán hol van itt az ártatlanság vélelme? Ez nem valami alkotmányos jogba ütköző dolog? Mert hogy a törvényben sincs benne, hogy így kéne csinálni. A mahasz így döntött, hogy így csinálja, és mivel ő a kiadói jogkezelő, dönthet így, csakhogy ez támadható. Jogilag. Csak senki nem teszi valamiért.

Airnold · http://volvosagok.blog.hu/ 2010.07.17. 23:05:31

@Mária néni: Olvass, nézz utána, mielőtt letolvajozol valakit olyasmiért, amit el se követett, és amiről láthatóan fogalmad sincs. Mármint még azelőtt, hogy elkezdesz okoskodni. Tudom, késő...

Vérnűsző Barom (törölt) 2010.07.17. 23:06:05

Tehát egyszerűen az a tolvaj, akire azt mondja a MAHAZS?

Mária néni 2010.07.17. 23:12:47

@Vérnűsző Barom:
Ártatlan embernek nem szokás lefoglalni a laptopját. Ilyenkor megy a nagy PR, a nagy jogászkodás. Amikor pedig a gyanúsított elballag az óránként 30.000,- Ft-os ügyvédjével a tárgyalásra, akkor már kisebb a zaj. Megérti, hogy jobb csöndben fizetni, mint hangoskodni.

nincs_nick 2010.07.17. 23:13:20

@Mária néni: Bár sokan elmondták már, de legalább üsd be a "zene másolás törvény" szavakat és már az első találatban le van írva, hogy még a vérszívók szerint is szabad felhasználás a magáncélú másolás. Ami furcsa is lenne, ha nem ismernék el, mivel ezt mondja a hatályos szerzőjogi trv. Ha haszonszerzésre használod a másolt zenét, azzal a szerzőjogi trv-t sérted, de továbbra sem követsz el lopást...

Seravy 2010.07.17. 23:13:48

"vesz el"
ha valamit elvettél akkor az már nincs ott. Ha ott van akkor nem vetted el. Ha lemásoltad akkor nem vetted el, hiszen még ott van az eredeti, hozzá sem kellett nyúlnod, ergo nem is loptad. Te magad teremtettél egy ugyanolyat a semmiből, az előállitáshoz szükséges információ felhasználásával, melyehez az eredeti megfigyelésével jutottál.
Ha megnézem a szombszéd kocsiját aztán sajét alkatrészekből összeszerelek egy ugyanolyat mert akkora zseni vagyok hogy meg tudom csinálni akkor nem loptam autót.
A különbség csak annyi hogy míg egy autót lemásolni nehézkes (nyersanyagár, szakértelem stb), addig egy adatállományt (ami lehet akár zene is, vagy éppen egy programkód, esetleg film, vagy akármi, ez ilyen szempontból lényegtelen) egyszerű, bárki képes rá (nyersanyag nem kell hozzá, hiszen az információ nem anyagból van, és tudás sem, ellenben egy kocsival, egy adatállományról lehet tökéletes másolatot készíteni anélkül hogy tudnád hogy kell értelmezni az adatokat, sőt magát a másolást sem te végzed, csak utasítást adsz és a számítógép megcsinálja helyetted)

Röviden összefoglalva, aki a másolást lopásnak nevezi az hazudik. Függetlenül attól hogy a másolás legális vagy illegális, egyik esetben sem lopás. Ne probáljuk meg átdefiniálni a "lopás" szó jelentését. (Egyébként Magyarországon legális)

Mária néni 2010.07.17. 23:15:49

@mauser: Ha valaki abból él, hogy zenéket tölt le a gépére és azzal pénzért műsort szolgáltat, akkor arra nehéz azt mondani, hogy magáncélú felhasználás (hacsak a bevételt nem magáncélra használja :-)))

Simon Iddol · http://apc.blog.hu 2010.07.17. 23:16:42

@Mária néni: felesleges provokálni és ilyen hangnemet használni, ha nem vagy tisztában azzal hogy mi történt akkor olvass utána, a lopott zene az az ha valaki kalózoldalakról letölti azt amit egyébként meg kéne vennie, vagy maga másolja le, itt egyáltalán nem erről van szó.

Mária néni 2010.07.17. 23:17:07

@Seravy: Látom, nemcsak jogász, hanem filozófus is vagy. Az ilyen ambiciók akkor szoktak elhalványulni, amikor élesben kell csinálni az embernek, saját bőrére a tárgyalóteremben :-)

Mária néni 2010.07.17. 23:18:13

@Simon Iddol: ha hangnemről szeretnél értekezni, akkor ajánlom, hogy konzultálj vele:
"Airnold · kotyvasz.blog.hu/ 2010.07.17. 22:57:39
@Mária néni: Inkább kussolj. Ostoba vagy. "

Mária néni 2010.07.17. 23:22:22

Ti Pozsi-rajongók vagytok, én meg a MAHASZ-nak adok igazat. nem egyezik a véleményünk. Így jártatok.

billy reed 2010.07.17. 23:23:07

@Mária néni: Érdekes, elsőként te tolvajoztad le DJ Pozsit, a kezdő kommentedben...

Az Artisjus és a többi hasonló jogvédő önkényesen cselekszik, jogalapja nincs arra, hogy hatóságként lépjen fel.
Jogilag ez a razzia igen aggályos, ilyen alalpon a te gépedet is át lehet kutatni. Hiszen lehet, hogy vannak nem jogtiszta dolgok rajta. /Nyilván még véletlenül sincsenek. Egyébként örülnék, ha megszereznél nekem egy 1987-ben kiadott albumot valamelyik "legális" zeneboltban - akár online. Ha sikerül...elsimerésem...

Amúgy pedig téged is kvázi tolvajnak néznek, mert az üres adathordozókra plusz pénzt fizetsz, akkor is, ha a saját fotóidat tárolod rajtuk. Na, és szerinted az után ki kap jogdíjat?

Mária néni 2010.07.17. 23:26:56

@billy reed: önkényesen, mondják az elkövetők. Érdekes, hogy amikor már az ügyek bírói szakaszba kerülnek, már nem halljuk ezt az érvelést.
nem értem, hogy miért kellene nekem beszerznem neked egy 1987-es kiadványt? örökbe fogadtalak volna, csak nem tudok róla?

nincs_nick 2010.07.17. 23:27:16

@Mária néni: Rossz érvelés, ezt a rendőrségnek kell bizonyítania. Nem tudom neked mi a munkád, de ha mondjuk műkörmös vagy akkor azért bevihetnek a rendőrök, mert egy női magazin van nálad? (Mert fennáll a veszély, hogy lemásolod egy köröm festését a magazinból, amivel ugyanúgy szerzői jogot sértesz!) Na kb. ennyire életszerű ez a trv. is.

thrill 2010.07.17. 23:28:49

Mindenek előtt sajnálom, hogy ez megy a kommentekben, mert pont nem erről kéne szóljon a dolog.

@Mária néni:
Ha fogalmad sincs valamiről minek szólsz hozzá? Az hogy valakit hajléktalanhoz meg szipushoz hasonlítasz, akit nem is ismersz, igencsak minősít téged. A "diszkós" megnevezesésről meg ne is beszéljünk - magasfokú zenei alulképzettségről tesz tanubizonyságot.
Az meg hogy hazai jogvédő-nek titulált bagázst véded megintcsak beszédes - tán nem tagja vagy ezen mafiának? Merthogy az. Tegyük fel, hogy igazad van és illegáli eme tevékenység. Ha az adott DJ befizeti az a 100e-et a "jogvédőknek" akkor egyszeriben már legális lesz? Nna és hová is megy az a pénz? Mert hogy nem a művészekhez az tuti. Ebből fussa majd a jeszenszky zsoltikának szép öltönyre meg jó verdára. Egyáltalán nem lepődnék meg, ha te lennél az eme kreatív álnéven, vagy valamelyik csicskája.
Mellesleg primitív a hozzáállásod....

Mária néni 2010.07.17. 23:29:45

@mauser:
A nyomozó hatóság terhelő adatokat gyűjt, az ügyésszég bizonyít és vádat emel a bíroság dönt. Ez még DJ-k esetében is így van.
A műkörmös példád a hajánál fogva van előcibálva, akkor lenne izgi, ha fordász lennék.

Mária néni 2010.07.17. 23:31:53

@thrill: Ha nem személyeskednél és visszafognád a fröcsögést, magad is tehetnél a szinvolalért.
Én a jog és a rend oldalán állok. Ha egy diszkós megsérti, akkor átlép a másik oldalra.

thrill 2010.07.17. 23:36:13

@Mária néni:
Tipikus reakció, gratulálok!
Az hogy te sértegesz, nem számít, és elengeded az erről szól kritikát a füled mellett.
A felhozott dolgokra nem reagálsz, mert NEM TUDSZ.
Mindezek mellé még vissza is támadsz.
Ez ilyenekre én nem is vesztegetek több szót, mert nem érdemlik meg.
Továbbá nem tűnik fel, hogy magadra maradtál? Mindenki utál itt.
Javaslom senki ne szóljon hozzá, ignoráljuk, hadd robbanjon fel mérgében hogy nem írkálhatja tovább a baromságait.
Pedig már bekészítetted a csipszet meg a kólát, igaz kedves troll?

bigthereal 2010.07.17. 23:36:39

@Mária néni: nagyon buta vagy...
mondhatnám, hogy a végtelenségig egyszerű, fogalmad sincs a jogról, ennek a területnek a szabályozásáról meg végképp...

minden adathordozót, amit megveszel, terhel jogdíjfizetés céljára elkülönített összeg. ezt akkor is megfizeted, ha a cd-re a saját fényképeidet írod ki!

tehát előre fizeted meg a jogdíjat, akár töltesz le, akár nem, akár másolsz, akár nem.

mindenki előre fizet, ezért duplája az írható dvd ára nálunk, mint bárhol a világon. remélem, te is szeretsz fizetni a mahasz-nak, meg az artisjus-nak, kiscsillag...

Mária néni 2010.07.17. 23:40:16

@thrill: Mint mondottam, sokat javítana a színvonalon, ha tartózkodnál a személyeskedéstől, de láthatólag nem jutott el a tudatodig.

Az már csak humoros, hogy többsoros fröcsögés után azt írod, hogy "Ez ilyenekre én nem is vesztegetek több szót, mert nem érdemlik meg."

Talán neked nem tűnt fel elvakult gyűlölködésedben, hogy magam állapítottam meg mielőbb, hogy ti a diszkós pártján álltok, én pedig az igazságén. Ez nem zavar. Sőt!

Mária néni 2010.07.17. 23:41:51

@bigthereal:
Neked, mint versatus jogtudornak nagy hasznát venné DJ Pozsi. javaslom jelentkezz védőnek :-)

bigthereal 2010.07.17. 23:44:56

@Mária néni: ez igazán frappáns, érdemi válasz volt!

ezzel meggyőztél, tényleg lopott a dj, börtönbe vele!

nincs_nick 2010.07.17. 23:45:09

@Mária néni: Pontosan, hol volt itt az adatgyűjtés? Itt csak megfélemlítési kísérletek vannak, aminek az eredmény a kb. 30mrdFt-ra becsült adathordozó piac Szlovákiába települése...

Bár én vagyok a hülye, hogy trollokat etetek állandóan.:D Btw, Zsolti milyen perverzió ez a női nick?

Mária néni 2010.07.17. 23:49:49

@bigthereal: Én nem kívánlak meggyőzni téged semmiről. Számomra nincs jelentősége annak, hogy te miről vagy meggyőződve, ugyanis teljesen érdektelen.

Valószínűleg az ügy jelenleg olyan fázisban van, hogy erősen gyanítható, hogy törvénysértést követett el a diszkós. Az ítéletet majd meghozzák ögyében. Nem a mi dolgunk.

Az én véleményem az, ha valaki - mégha diszkós is az illető - megszegi a törvényt, akkor ne okoskodjon, vádaskodjon, hanem kérjen elnézést. nem mártír, csak egy egyszerű kis gyanúsított :-)

Mária néni 2010.07.17. 23:51:55

@mauser: Pl. terhelő adat lehet a laptop tartalma adott esetben. csodálkozom, hogy e fejlett jogérzékkel és alapos Btk. ismerettel bíró társaság nem tudja.

Simon Iddol · http://apc.blog.hu 2010.07.17. 23:54:03

@Mária néni: miért te tudod hogy mi volt a laptopján? :)

AutosVilli 2010.07.18. 00:02:25

@Seravy: Te mekkora egy buta vagy!! "(nyersanyag nem kell hozzá, hiszen az információ nem anyagból van," mondmár el hogy ha nem anyagból van akkor miből van az információ? Te barom!!

Mária néni 2010.07.18. 00:04:18

@Simon Iddol: Ez butuska kérdés. Honnan tudnám? Biztos családi fényképek, azért foglalták le :-)))))

esmein 2010.07.18. 00:09:58

Maria neni, en teged egesz egyszeruen beperelnelek a helyeben ragalmazasert.

usm 2010.07.18. 00:10:52

@AutosVilli: taj számod miből van?

Simon Iddol · http://apc.blog.hu 2010.07.18. 00:12:52

@Mária néni: na látod :) nem tudod de vádaskodsz :D

Tr4sher 2010.07.18. 00:13:34

@Mária néni:
Mi az Jeszy? Ennyire nem bírod feldolgozni hogy mint zenész és mint műsorvezető is csődöt mondtál? Maradt neked ez a hálátlan meló. De látod, nem érte meg, mert annyira nincs egy barátod se, hogy szombat este ez a legnagyobb szórakozásod. Hát hajrá! Azért kérdezd meg a kezelőorvosod / gyógyszerészed a szívroham kockázatáról (jah és egyél kevesebb kolbászt, meg szalonkát is).

resztli 2010.07.18. 00:25:02

@Mária néni:
turbótroll, mit szedtél?

stadtkind 2010.07.18. 00:32:43

Ez a lopás kérdés nagyon sarkos, hogy lemásolod stb. Szerzői jog smafu? Az olyanok meg ne üvöltsenek akkor, hogy plágium stb. Kíváncsi vagyok, hogy ki mit szólna, hogy ha produkálna vmi zenét lóf*sz hírnévvel, erre egy ismertebb alak elkezdené játszani, learatva a babérokat.. menne a tam tam ezerrel..

A probléma megoldás az, hogy meg kell tanulni rendesen hangszeres élő zenét játszani, és akkor rájövünk, hogy a tucat dj-k szart sem érnek, koncerten meg nem hiszem, hogy kimegy a mahasz baszogatni a zenészeket, hogy ezt nem te játszod. Az, hogy te otthon, stúdióban összeraktál egy programmal valamit, és rongyosra játszod egy fellépésen, az szerintem nem zenélés. Reklám anyagnak jó, hogy van ötleted, de akkor élőben tessék megvalósítani közönség előtt belépődíj mellett, és akkor nincs a dél amerikában vásárolt lemezek közötti eltört tokos backup cd-k közötti hacacáré. Aki meg zenészként mp3-mal dolgozik laptopról, az most azonnal ássa el magát :)

Pozsi meg most lépett szintet kb, hogy ilyet kiad freebe, és ha ezt élőben hangszerekkel élőben előadja, akkor minden tisztelet az övé.

Mária néni 2010.07.18. 00:33:56

@Tr4sher:
Mint zenész és műsorvezető soha nem vittem valami sokra :-))))))))))
Szalonkát pedig szeretem, de most éppen nincs rá vadászati idény, de zet te nem tudhatod, mert neked az drága csemege lenne :-)))))

Mária néni 2010.07.18. 00:36:28

@stadtkind:
Jól nyomod! Minden hülyegyereke össze tud gányolni a laptopján egy ingyenes progival őár mp3-at, attól még nem zenész. Az a zenész, aki hangszeren zenél. Ez ennyire egyszerű.

Mária néni 2010.07.18. 00:42:38

Szerintem a zenész szakmában nincs helye az olyanoknak, akik zeneileg képzetlenek, nem játszanak semmilyen hangszeren, csak egy számítógépen összekevernek minden szar mp3-at és azzal kufárkodnak.
Én az ilyeneket nem tartom semmire és ha tehetem, kinyomom a szakmából. nem azért tanultak mások tiszteségesen zenét évekig, hogy ezek a vadorzók learassák a babérokat.
Lesz még MAHASZ-ellenőrzés!

mokas_gizi 2010.07.18. 00:43:42

Mária néni az egy buta primitív provokátor másik blogban is osztja az észt...nem, kell vele foglalkozni ennyi...

Magyarországon magáncélra filmet és zenét lehet másolni...
Ha a DJ nem fizette ki a MAHASZ-nak a jogdíjat akkor szerzői jogot értett, mivel hogy ő ezekkel a zenékkel pénzt keres...
(Ügyet nem ismerem nem tudom, hogy az ő zenéit másolta-e vagy nem erről nem tudok nyilatkozni, javasolt hogy legközelebb boot szinten titkosítsa a gépét és akkor nem lesz hasonló problémája...
+ jogdíjat javasolt kifizetni, mert ez a törvény míg akkor is ha igazságtalan...)

Artisjus, MAHASZ, Proart és társai mind ingyenélő mocsok banda NEM EGY jogvédő szervezt mostani vezetője még a VHS korszakbn a legnagyobb film kalóz volt, ez tény ennek utána is lehet nézni...!!!
Most meg ők a jogvédőszervezetek vezetői ami szánalom......

Itt ebben az országban a jogvédők semmit nem csinálnak csak lehúzzák az embereket, é lehúzzák magukat a művészeket zenészeket is...
Meglehet nézni külföldön mennyit kell fizetni és MI AZ AMIT KAPSZ ÉRTE, és itt mennyit kell NEKI fizetni és mit kapsz érte...

A másik, hogy jó lenne ha az Artisjus, MAHASZ pontosan elszámolna a pénzekkel amiket kapnak, mert nem kevés pénzről van szó...!!!

Mária néni 2010.07.18. 00:45:47

@mokas_gizi: Kinek számoljanak el? neked? vagy a többi kalóznak?

Chapell 2010.07.18. 00:46:33

Ne etessétek a trollt, mert elszaporodik.

stadtkind 2010.07.18. 00:48:25

@mokas_gizi:

hát gány a rendszer ja. Ettől még a hangszeres zenébe nem lehet belekötni :D

mokas_gizi 2010.07.18. 00:48:38

Artisjus szó szerint tönkre tette a legális írható lemezeket árusító üzleteket, hiszen elég kevés ember van aki üzletben veszi ezeket a dolgokat...

MAHASZ elérte azt hogy amatőr DJ-k nem tudnak fellépni mivel hogyan is fizetne ki egy olyan DJ 100.000 ezret aki csak évente párszor lép fel...
(Ingyenélők egyik csodás ötlete volt a DJ vizsga, de az a ötletük elbukott, azt azért érdemes megnézni, hogy kik is akarták ezeket is bevezetni...)

De a lényeg:
Filmet, zenét lehet másolni magáncélra...
Szoftvereket nem, de ezt is igen jól ki lehet védeni egy boot szintű titkosító programmal onnantól vihetik a gépet vizsgálgatni...

Azok a DJ-k meg akik fellépnek kénytelenek MAHASZ felé befizetni a jogdíjakat vagy megbüntették őket szerzői jogsértés miatt, lehet hogy ez sokaknak nem tetszik de ez a törvény, még akkor is ha nem jó ez így...

mokas_gizi 2010.07.18. 00:50:49

@Mária néni:

Kedvesem!

Az adófizetőknek kellene elszámolni, pontosan minden évben...

Kedvesem!

Nézzél utána a hatályos MAGYAR törvényeknek itt ebben az országban SZABAD magáncélra filmet és zenét másolni, még akkor is ha a hozzád hasonló ingyenélő mocskoknak ez nem tetszik...
Maximum apád volt kalóz nem én...!!!

almakortemalna 2010.07.18. 00:58:42

"Minden hülyegyereke össze tud gányolni a laptopján egy ingyenes progival őár mp3-at, attól még nem zenész."

Szerintem meg zenész.

Mária néni 2010.07.18. 01:05:01

@almakortemalna: A zenész hangszeren játszik.Ilyen egyszerű ez. Persze nem a zenélés egyszerű, mert azt évekig kell tanulni.
A számítógépes mp3-buherek meg nem zenészek, csak kontárok.

almakortemalna 2010.07.18. 01:05:44

amúgy vicces. bejött az artijus matrica mi történt? Már nem boltba vesszük a DVDt hanem külföldről rendeljük mert negyedébe kerül.
Mahasz tehetetlen EUs alapjog az áruk szabad áramlása.

Rászálnak file megosztó helyekre. (Jogalapjuk ugye nincs rá de évekre elvesznek servereket, így ellehetetlentik őket.) Mi történik?
Külföldre vándorolnak a serverek. Mahasz megint tehetetlen.

Itt van ez a pozsi féle akció mi lesz a hozadéka? Már látom, hogy majd streamen jön a zene. És Mahasz milyen lesz megint? Tehetetlen.

Minnél jobban szorítják a kezüket annál több csúszik ki belölle.

Mária néni 2010.07.18. 01:08:00

@mokas_gizi:
És ki nem szarja le, hogy ki mit másol, főleg meg azt magasról, hogy te mit gányolsz a gépeddel. Legfeljeb anyád, ha már túl sokat csorgatod a nyáladat a pornón...

Itt arról van szó, hogy egy diszkós mp3-akból összebuherál egy egyveleget és azzal pént keres. Lopott holmit árul. Elkapták. Így járt.
Én, ha zenélek a hangszeremen, nem járok így. :-)

Mária néni 2010.07.18. 01:09:24

@almakortemalna: Akkor majd kimennek az ilyen kis diszkósok Szlovákiába nyekergetni a laptopjukat. Vérzik a szívem!
:-D

almakortemalna 2010.07.18. 01:09:28

Mária: DJ nek a számítógép a hangszere. Ilyen egyszerű ez. Persze nem egyszerű dolog egy jó DJ évekig tanulja.

Mint már mondtam szerintem meg igen.

stadtkind 2010.07.18. 01:09:32

@almakortemalna:
Látom te is rohadtul értesz a minőségi zenéléshez...
MP3.. anyám borogass

stadtkind 2010.07.18. 01:10:39

@almakortemalna:
a laptop mióta hangszer???? :DDDD Ne csináljuk már ezt..

almakortemalna 2010.07.18. 01:11:19

Mária: Nem mennek. Mért tennék? Még a laptopot se lehet lefoglalni hisz nem tatalmaz semmit.

Mária néni 2010.07.18. 01:11:30

@almakortemalna: Elöször el sem akartam hinni, hogy valaki azt állítja magáról, hogy zenész, mert számítógépen lopott szoftverekkel lopott mp3-akat összekever. Aztán meg azon nem győztem csodálkozni, hogy vannak, akik ezt a baromságot beszopják.
Méghogy zenész! Kottát sem ismerik.

Mária néni 2010.07.18. 01:14:31

@almakortemalna: Nem lehet, így amit lefoglaltak, az nem is történt meg. Szerinted a laptop hangszer, a lefoglalt laptopot nem foglaták le. És még mit tartogatsz? Két nap van és három hold?

almakortemalna 2010.07.18. 01:17:58

Szerintem még egy mobil is lehet hangszer. Sött bazki 2darab fadarab is.

Az hogy szerinetek nem és az nem lehet zenész aki nem ismeri a kottát az mármár muris.

"És még mit tartogatsz? Két nap van és három hold? "
Látom ha érvelésben alulmaradsz jön a személyeskedés, másik alázása. Ennyit tudsz? Láthatóan.

almakortemalna 2010.07.18. 01:19:53

stadt: Itthon egy EMU DAC mellett egy Canamp + Denon DH2000el hallgatok a zenét. Tipikusan az igénytelen nem tudja mi minőség réteghez tartozhatom.

stadtkind 2010.07.18. 01:22:58

@almakortemalna:

Hát inkább a 2 fadarab áll közlebb a megoldáshoz, mint a laptop.. MOBIL.. OMG!!!! ezek tényleg, de most komolyan mióta hangszerek????

stadtkind 2010.07.18. 01:24:53

@almakortemalna:

Hát aki hangszernek minősít egy mobilt meg laptopot az tényleg képben van.. :DDDDDDDDDDD

almakortemalna 2010.07.18. 01:32:29

Ha két darab fadarab lehet akkor egy mobil amin akár kottát írsz mért ne?

Ha egy Clint Mansell számítógépen nemcsak írja hanem rendszeresen csinálja is zenéinek jó részét akkor?

Vagy tán akkor egy Clint Mansell már nem is zenész?

Aki nem ismerné pár zene tőle:
www.youtube.com/watch?v=_2S698Cs3aM
www.youtube.com/watch?v=ZgOH5OdgL9I&feature=related
www.youtube.com/watch?v=0BvqHIX0xKA&feature=related

Mondjuk nem leődnék meg ha szerintetek ez nem zene lenne... az alapján, hogy szerinetek aki nem ismeri a kottát az már nem is lehet zenész. Tudnátok, hány cigányzenész a mai napig nem ismeri. És mi lesz ha eza cigányzenész jogvédett tartalmat játszik? Elveszitek a hegedűjét? Esetleg össze is töritek? NC.

Will McAvoy 2010.07.18. 01:32:56

@Mária néni: Jeszi? Te vagy az, te kis buzi?

almakortemalna 2010.07.18. 01:34:26

stadtkind: Már te se érvelsz csak személyeskedsz. Ha kifogysz az érvekből, láthatóvá válik hülyeségeket beszélsz akkor ez jön? Ennyit tudsz? Láthatóan...

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2010.07.18. 01:37:26

Uhhh, a törvény és jog képviselője vs. mindenki más. Nem lehet, hogy Te vagy a hülye, nem mindenki más? Amúgy meg kár védened a mundér becsületét, mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, úgyhogy akármelyikünk nevében kikérem, hogy csak úgy letolvajozz bárkit, akár DJ Pozsit, akár bármelyik másik DJ-t, amíg be nem bizonyosodik a bűnössége. Másfelől meg ha majd vége a boszorkányüldözésnek, és az országban már minden zene és zeneipari cég szlovák lesz, akárcsak az autód rendszáma, "kedves" jeszy, akkor majd el lehet gondolkodni, hogy most jól csináltad-e a dolgokat vagy sem. Amúgy is, mi a fenét keresel te mint feljelentő a vámosok oldalán az ellenőrzéseken? Mert ez ugyebár tilos, ha már itt jogászkodni akarsz egy női nicknév mögött.

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2010.07.18. 01:45:24

Ja, és nem is tudom, ki volt az, aki jogtalanul lemásolt és magáénak mondott egy szöveget. El kellett volna venni a laptopodat, csodálkozom, miért nem történt meg, kérlek adj rá választ, hogyan lehet, hogy te egyenlőbb vagy az egyenlők között?

sunázósün 2010.07.18. 01:45:40

Lehányom a Mahaszt Jeszystől, de örüljenek ezek a Laptophuszárok, hogy 100 ropi/év megválthatják a szabadrablást. Erre ez a faszari még ezt is elsumákolja és elkezd óbégatni. Faszkalap.

stadtkind 2010.07.18. 01:48:03

@almakortemalna:

Ha visszanézed én a büdös életbe nem írtam olyat, hogy kotta kell ahhoz. Az afrikai sámándobos se vágja a kottát mégis odaver pár zenészt dobszólóban. Én arra próbáltam utalást tenni, hogy a laptopon mixelgető emberkéknek közük nincs az élőzenéhez. 2 számot egymás után úsztatni csörgés nélkül meg abszolút nem igényel nagy tehetséget. A számítógépen ha írsz valamit, akkor többnyire mintából dolgozol, ettől az még nem hangszer. Ha kottát írsz, akkor sem hangszer, mert egy dobot benne minták alapján szólaltatsz meg. Innentől kezdve az egész előadói művészet repül a kukába. Ha egy szintit csatolsz hozzá, és azon prüntyögsz, akkor csak effekteled, viszont akkor az már élő produkció.

Ha visszaolvasol, akkor észreveszed, hogy amiket te most belinkeltél azokra jeleztem, hogy korrekt, hogy van ötlet, és szép és jó, de előadni ezeket nem laptopon, illetve cdn illik, hanem zenekarral, ha már zenészekről beszélünk. Attól hogy egy drum mapra behúzok néhány kicket meg snaret meg hihatet, még rohadtul nem tudok dobolni.

stadtkind 2010.07.18. 01:52:34

@almakortemalna: ha feladod a magas labdát, hogy te min hallgatsz zenét, és ez alapján méred magad minőségi szinten, akkor ne csodálkozz, hogy kiröhögnek. A hisztit meg ne vigyük bele... szerintem

Ha a kezdő gitáros gyerek alá apuci odatolja a millás Epiphone-t a Marshall ládával, attól a gyerek nem fog szebben játszani.

stadtkind 2010.07.18. 01:58:07

@pingwin: Na akkor mi a hangszer a laptopban? Attól, hogy egy progiban periodiusan játszol egy dobot, amit külön mikrofonnal vettek fel, aztán azt EQban szétcsapott széteffektelt formában behúzol pár sávra, akkor az dob? Ne csináljuk már ezt.. Köze nincs a hangszeres zenéhez.

almakortemalna 2010.07.18. 02:03:25

stadt: Mixelgetésben tán egyet is értünk de csak annyi fog történni, hogy a mixezgetők megefektezik a zenéiket meg streamen jön. Itt a vége.

Ahogy a CD/DVD matrica, file megosztók elleni hadjárat... ez is bukott ügy. Persze kell majd egy fél-egy év mire megtalálják a megoldást, ettől még bukott ügy.

Értem akkor szted Clint Mansell nem hangszerekkel dolgozik hanem mintákból. Én leszarom a zenéjét szeretem.

"de előadni ezeket nem laptopon, illetve cdn illik, hanem zenekarral, ha már zenészekről beszélünk."

Tényleg a világ másik fele vagyunk. A Mansell müvek egy nagy részét nem lehet előadni zenészekkel, csak számítógéppel. Ezek után nem tudom mit mondanál egy Tiestora akinél meg kb semmit. Értem én szted az nem zene. Ettől még ő csinálta az Olimpia zenéjét. (Ahol többek közt Albinonitól "lop". Akkor most nem kéne beperelni?)

stadtkind 2010.07.18. 02:24:10

@almakortemalna:

Mondjuk annyiban igaz, hogy Aphex Twin vagy bármely IDM alkotó is szarban lenne egy live shown :D.. csak én éppen ezért nem tudom zenésznek illetve előadóművésznek tekinteni a DJ-ket, mert ha valaki ír egy zenét, komponál, akkor azt illik előadni saját kézzel akár többedmagaddal. Elő lehet ezeket adni, akár egy szintihez a hangzás kedvéért hozzácsaphatsz egy laptopot, és ezzel a mahaszos offenzívát ki lehet kerülni a sok ingyenélő kreténnel. Az olyanok esetében viszont eléggé degradáló, hogy az illető csak úgy tudja a saját zenéjét előadni közönség előtt, hogy csak egy laptop.. viszont ha lenyomja kézzel az akkor ő az atyaúristen :) Nincs ebben akkora ördöngősség.

Az, hogy a nagyobb előadók kisebb előadóktól lopnak ihlet címszó alatt az viszont tényleg gusztustalan.. szerzői jog plagizálás eshetőségére.. DE reklámanyagként kéne kezelni minden lemezen kijövő anyagot.. az előadónak érdeke lesz élő showt csinálni, ha pénzt akar keresni.. az meg minőségjavulás.

apropó lopás: :D
Gemelli DiVersi - Mentre Dorme La Citta'
Ganxsta Zolee - Való világ
Crazy Town - Revolving door

így sorrendben :D

almakortemalna 2010.07.18. 02:33:41

hogy ki min hallgat azért utal vmire. Hisztizni te hisztizel láthatóan rég kicsuszott a kontrol a kezetekből és egyre jobban.

stadtkind 2010.07.18. 02:54:29

@almakortemalna:
"Hisztizni te hisztizel láthatóan rég kicsuszott a kontrol a kezetekből és egyre jobban."

1, Hol hisztiztem? Leírtam a véleményt, hogy hangszeres zene az általan preferált, amivel az ingyenélő bagázs razziáit ki lehet védeni és még ragad is rád némi zenei tudás, és többre tartom mint vmi dj mixet, ahol semmilyen előadásmód és élő produktum nincs..

2, A kezünkból? Kikre gondolsz? Azért mert leírom a véleményem, lásd 1es pont, attól miért kell minden nick kmögött mahasz huszárokat látni? Istenem tiszta 50es évek... mintha olyan kurvasok közöm lenne bármely zenei jogvédő szervhez..

Szerintem itt fejezem be ezt a beszélgetést, mert szerintem itt már csak te személyeskedsz.. na jóéjszakát

Nicknév1 2010.07.18. 05:06:26

@almakortemalna: Majd leborulok a "nagy művészek" előtt, ha időm és az ízlésficamom engedi. Addig is röhögök, hogy a faék márgya néni milyen egyszerűen rángat titeket, cizellált ízlésű "művészetrajongókat" a drótjaival. :D

cso zsi 2010.07.18. 06:45:46

A számítógép úgy lassan 60 éve hangszer. A szintetizátorokkal kezdődött.
A Kraftwerk, Tomita, Jean-Michel Jarre vajon min játszik?
Ugorgyunk.
Már a 3.1-es Windowsban is voltak midi-hangok, majd az újabb verziókhoz midi-billentyűzet gyártva, hogy aki ismerkedik a zenével, az nem kell, hogy koncertzongorát vegyen a lakásba.

Ha az elmúlt 40 évben itthon felgyűlt LP-k, CD-k anyagát a "lopott" számítógépemen átkonvertálom hordozható formátumba, és közönség előtt előadom, akkor loptam?
Mit, kitől?
Ha csak a laptop van nálam, akkor bűnös vagyok? Anno, amikor az egyik noname dj a házunkból műsorokra ment, az eszközpark mellett 5-6 kenyereskosárnyi (saccra 1500 db) hanglemezt cipelt magával.
Tehát, annak ellenére, hogy a mixem ott van nálam könnyen hordozható eszközön, még vigyem "igazolásként" az eredeti hordozót is.
Ja, nem kell, fizessek sarcot a senkiháziaknak, és akkor bármi legális, még a családi fotók-videók is.

Mózsi bá (törölt) 2010.07.18. 07:23:41

Jeszenszky Zsoltika, bármilyen névvel kommentelsz is itt, valamit meg kell értened, amit értesz te, csak épp nem gondolod át, mert akkor rájönnél, hogy miből is éldegélsz. Szóval: van egy darab dj, aki mondjuk egy darab amerikai kiadó zenéit nyomja a nagyközönség előtt Mo.-n. Tételezzük fel a példa kedvéért, hogy minden darab nóta lejátszására e kiadó, mint jogtulajdonos megadta az engedélyt (dj-nk fizetett). Neked mi közöd van a továbbiakban a dj-hez? Te nem vagy jogtulajdonos, ergo szerzői jogot nem védhetsz. Akkor állhatnál sorban a pénzért, ha a dj.-k által játszott dalok kiadóival (az összessel, magyarral-külföldivel egyaránt) kapcsolatban állnál és az ezek után a dalok után beszedett jogdíjat teljes egészében átutalnád a kiadók, mint jogtulajdonosok számlájára. Ezután van még egy teendőd. Telefonon időt kérsz a dj-től és mikor ő ráér (hisz dolgozó emberreől van szó, aki munkát végez a kapott pénzért), elmész hozzá. Igazolod az utalásokat. Ez után a dal után ennek a kiadónak ment a pénz, az után a dal után annak a kiadónak. Innentől kezdve potyautaskánt természetesen jár neked valami pénzecske, úgy kábé a minimálbér. Ha ez nem tetszik, akkor mész dolgozoni.
Szóval mégegyszer zsoltika: nem te vagy a jogtulajdonos, tehát semmi közöd nincs ahhoz a dalhoz, amit a dj lejátszik. Értelemszerűen semmi közöd ahhoz a pénzhez, amit a dj fizet a kiadónak, vagy a jogtulajdonosnak.
Gondolom világos. Mert másoknak az.

cometneni 2010.07.18. 07:28:00

@cso zsi: Egyetértek! úgy tűnik, itt egyesek szerint a Kraftwerk, JMJ, Tomita nem zenészek. Ők már tudják vajon? vagy márianéni és társaik fogják fölhomályosítani őket?

aril brikha 2010.07.18. 07:46:20

@cometneni:
Tom Dissevelt & Kid Baltan kimaradt. ;)

spiccpork · http://paperback.blog.hu 2010.07.18. 07:57:51

Mondjuk a mahaszos dolog mellett azért igaz ami igaz, valószínűleg nem ez a legkreatívabb alkotása Pozsinak. Szép az ének, benne van az érzés, de amit a srac rakott hozzá az inkább elvesz az élményből.
E szám alapján kérdem, ez a srác csinálta a mtv szpotjait? Mert azok tok jok és hasonlítanak erre, annyi a külömbség,hogy ayok még eredetiek voltak, ez meg csak hasonlít valami eredetire.
Komolyan nem akarom megbántani a srácot, remélem nem fogalmaztam nyersen,csak véleményt mondtam arról amit elém rakott.

spiccpork · http://paperback.blog.hu 2010.07.18. 08:23:33

@spiccpork:
Ja,most latom,h. ő csinálta:) Akkor szimplán gratula, mert az nagyon klassz lett.

Cukorpofa 2010.07.18. 08:44:37

@Mária néni: "A lopás fogalma: Aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el. "
- egyrészt nem vette el, hiszen a származás helyén is megvan, csak lemásolta, azt meg szabad. innentől felesleges magyarázni a többit, de hogy te is megértsd: "...azért...hogy jogtalanul eltulajdonítsa..", tehát a szándék nagyon fontos a lopás tényének megállapítására, itt ilyen szándékról nem beszélhetünk (vagy legalábbis nem bizonyítható (a vádlónak kell bizonyítani).

thoms 2010.07.18. 08:49:17

Hagyjátok Márianénit!
Senki nem veszi észre,hogy ostoba,buta,okoskodó és csak provokál??!!

nokedli99 2010.07.18. 09:12:37

Fizetett fórumhozzászóló. A dolga a provokálás, és a minel nagyobb oldalletöltés generálása. Normális ember nem áll a Mahasz mögé...
Le kell sz@rni. Pont

indapass90210 2010.07.18. 09:36:55

Mennyire kell hüjének lenni ahhoz, hogy a szerződi jog megsértését lopásnak tekintsük?

Srácok, gyorsan változtatni kell a nézeten, mert meglehetősen dehonesztáló végül majd hüje idiótán meghalni! :D

Yeto 2010.07.18. 09:44:17

@Mária néni: Ártatlan embernek nem szokás lefoglalni a laptopját.

Jogállamban nem is. Magyarország szerinted az? Nem kell válaszolni, mert az eddigi hozzászólásaid alapján nem érdekel amit gondolsz vagy mondasz, mások számára próbálok rávilágítani a mondandód ostobaságára.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2010.07.18. 09:45:24

artisjus, mahasz lop.
pl. tolem is.
soha nem volt mp3 vagy hasonlo azon a 8 gigas sdhc-n amit a fenykepezombe vettem, megis sok penzt elloptak a rakurt matricaval tolem.

Eszt kell csináni e (törölt) 2010.07.18. 10:01:59

4 napja regisztrált a kis bohóc.... egyértelmű hol fingja tele a munkahelyét..

indapass90210 2010.07.18. 10:04:00

@éjszárny zöldi: ne titkold, biztos számtalan alkalommal megfordult a fejedben, hogy milyen jó is lenne egy kis háztáji empéhárom a fényképezőgépen!

Bárzongorista · http://www.pecsibalazs.hu 2010.07.18. 10:06:18

Azt hiszem, elég érintett vagyok abban a témában, hogy a DJ zenész-e. Én magam teljesen akusztikus hangszeren játszom, jópár évig tanultam.

Mégsem hiszem, hogy tisztem lenne megítélni, ki zenész, ki nem. Mikor megkérdezem a vendégeimet, tetszik-e, amit játszom, néha azt felelik, "igen, de hát én nem nagyon értek a zenéhez".
Akkor szoktam válaszolni: "de hát ki értsen hozzá, ha nem ön, tisztelt uram, önnek játszom itt ebben a kávéházban/rendezvényen!"

Tehát hogy ki az aki zenével szórakoztat vagy kifejezi saját magát (azaz zenész), azt eldönti a közönség, nem pedig olyan emberek, akik magukat a témában felkentnek hiszik.

Két helyreigazítás:

1. Az élő zene után is kell jogdíjat fizetni - még akkor is, ha a saját zenédet játszod.

2. A kottát nem csak a DJ-k nem ismerik, de számtalan (hangszeres) könnyűzenész sem, leginkább a gitárosok. Régi zenészvicc: hogyan tudod elérni egy rockzenekarban, hogy végre lehalkuljon a gitáros? Tegyél elé kottát...
:)

Ohmygod 2010.07.18. 10:16:15

mária néni: Inkább aludtál volna, röhejes vagy...:-)

Szívlapátot neki :-)

kukatr 2010.07.18. 10:30:54

na de Mária néni, 89 évesen trollkodni? tetszett volna szájalni 60 éve...:P:D valamilyen szinten neked is van igazad, de a stílusod alapján ez téged nem érdekel, csak az észosztás. szóval, ha férfi vagy, akkor az én farkam nagyobb, ha nő vagy, akkor meg kövér disznó vagy. most jobb?:D
akik szerint meg nem zene amit a DJ-k művelnek, azok meg fogják fel, hogy egyesek a ZAJtól érzik jól magukat. így megmaradhat a kisebbségi komplexusból jövő felsőbbrendűség látszata is.

amúgy meg akárki is ez a DJ, riszpekt az ingyenes számért.

l3ssth4nz3r7 2010.07.18. 10:46:37

Zsolti néni, te egy darab szar vagy. Akárcsak a retkes Mahasz.

ODIV 2010.07.18. 10:48:54

Azért talán ezzel a mondattal nem kellett volna lebuktatnod magad ilyen hamar. De hát emberek agyunk, hibázunk. ;-)
" Én az ilyeneket nem tartom semmire és ha tehetem, kinyomom a szakmából. nem azért tanultak mások tiszteségesen zenét évekig, hogy ezek a vadorzók learassák a babérokat.
Lesz még MAHASZ-ellenőrzés! "

trx · http://www.conspiracy.hu/ 2010.07.18. 10:55:26

@Mária néni: ne egyél negrót, mert az világot csinál az arcodba... az meg azért tök ciki... :D

az meg hogy az mp3-at gányoló laptophuszárok nem zenészek.
nahát ezt meg erősen benézted, nyuszika.

www.youtube.com/watch?v=oOKE8vcf9w4
ennek a zenéje 100% laptopon készült.
és az összes többi cuccal együtt (animáció) belefér 64kB-ba.

nomeg itt van még ez is:
www.youtube.com/watch?v=udU9zaZrtJk
ők is tehetségtelen, kontár laptophuszárok.

bírom, amikor valaki ilyen sötét, aztán erőlködik legyőzni a napvilágot... menjél inkább gombát szedni, az való neked.

egyébként azt se tudtam, hoyg létezik ez a DJ Pozsi. De az az mtv-s cucc az nagyon zsivány. Meg ez a tulipános nóta is. Főleg ingyér' :)

inci-finci (törölt) 2010.07.18. 10:58:03

@Mária néni: a kollázs is művészet. a rómeó és júlia alaptörténete maga is lopás seggszpírnél. a kódexeket kézzel sokszorosítva "lopták" el. faludyvénbuzibácsi átírva lopott verseket. magyar író írta meg az 1985 című könyvet (dalos györgy) az 1984 alapján. j heller karaktereket lopott nagy íróktól, óó borzalom.

a henry pöttyer regények jogi kezelését követve után ezeket mind bezúzatnák és szarrá perelnék. tudjuk hogy igazad van de a mosogatólét leereszthetnéd az agyad helyéről

AutosVilli 2010.07.18. 11:02:12

@usm: Úgylátom te is a nagyon zseni kategoriába tartozól,bakter ha lemásolsz egy programot ,amit a hozzád hasonló agykapacitással rendelkező Seravy irt,akkor a dvd-lemezeden,vagy a merevlemezeden,vagyakárakárhol is tárolod az "információt" az miből van semmiből, bazeeg ennnyi fasz okost .És igen a tajszámod is anyagbólvan,ha tudod fejből,akkor azagyadban a memoria tárolja idegisejt elrendezés alapjén,ha le irod,vagy kinyomtatod akkor a tinta az információ anyaga,ha megnézed a számitógépeden,akkor a merevlemez mágneses elrendezése az anyaga,illetve az a foton ami a szemedbe eljutatja a képi mejelenitést a tajszámodról kedves magas IQ val rendelkező kekecbarátom.

ODIV 2010.07.18. 11:04:30

Azért valahol sajnálom azokat az embereket, akik egy online közösségben, álnéven is percek alatt tudnak közutálatnak örvendeni. Aztán rájövök, hogy általában az ő elferdült jellemük okozza a legtöbb kárt a társadalomnak, ha "pozícióba" kerülnek. Szóval Zsolt, nem sajnállak, megvetlek!

inci-finci (törölt) 2010.07.18. 11:07:22

@AutosVilli: És igen a tajszámod is anyagbólvan,ha tudod fejből

ha megadom a tajszámom és nem tudod kiverni a pénisz fejedből akkor elloptad?

Mária néni 2010.07.18. 11:08:20

Látom, a sok kis balfácán veri a nyálát. Rossz hírem van: nekem van igazam. Csak a tényeket sorolom:
1. Csak az a zenész, aki hangszeren játszik ( alaptopon buzizó kisköcsögök pedig csak lúzerek)
2. MP3-akat összegányolni egy progival nem zeneszerzés, csak introvertált kisköcsögök pótcselekvése.
3. A MAHASZ a törvényes jogrend szerint jár el, és aki megszegi a törvényt, az fizet (és ez így helyes)
4. Én a jövőben is támogatni és segíteni fogom a hatóságokat, hogy a szakma megtisztuljon a csalóktól, mert én a jog és igazságosság oldalán állok.
5. A becsületes zenészek érdeke, hogy kisöpörjék a csalókat a szakmából.

/a megfelelő jelzőket unokám segítségével választottam ki, annak érdekében, hogy értse a fiatalabb korosztály is/
Köszönet érte, gazsika! :-*

malac555 2010.07.18. 11:09:18

Mária Néni = Jeszenszki Zsóti

Ugye Zsótikám!?

Apa hogy van?

Mária néni 2010.07.18. 11:12:44

@inci-finci:
"faludyvénbuzibácsi átírva lopott verseket."
Szégyent hozol magadra és tanáraidra, akik hiába próbáltak valami kevés tudást csöpögtetni elszalonnásodott agyadba. Faludy György műfordítói munkássága nem "átírva lopás", kisbutus!

Nagymoli 2010.07.18. 11:12:55

A laptop mért ne lehetne hangszer? USB-s midi billentyűzet, szoftveres szintetizátor, egy jó hangkártya, és kész a kiváló sokoldalú hangszer. Persze szebb az "igazi" csak azt győzze valaki megfizetni.

inci-finci (törölt) 2010.07.18. 11:12:56

@Mária néni: látom nem érted. nem kell zenésznek lenniük, ettől még művészek. a helyes szó pedig extro

malac555 2010.07.18. 11:13:48

Mária néni!

Te hogy alszol attól, hogy apa a Szerb háborúban fegyvert adott el fű alatt amiből házat épített?
Ettől vagy ilyen nagyon introvertált?

Az egész családod pénzlopásból és hullakészítésből csinált pénzt!
Jeszi Mária néni nem kellene már abba hagyni avérszívást és mások pénzének ellopását?

inci-finci (törölt) 2010.07.18. 11:13:59

@Mária néni: ó, ezt te mondod meg? vett hamasz matricát és tett bj (b mint biblio) vizsgát? :D

malac555 2010.07.18. 11:15:24

Zsóti Mária Néni menj te a kurva apádba!

inci-finci (törölt) 2010.07.18. 11:16:06

@Mária néni: seggszpírre nem tudtál semmit mondani szottyadt punci :D

hédi gyöngy 2010.07.18. 11:16:33

"Mária Néni = Jeszenszki Zsóti"

Vártam, mikor jöttök rá.

ODIV 2010.07.18. 11:19:57

Csak szólok, hogy adatbányászati eszközökkel a blog.hu meglévő adatrengetege alapján nagy megbízhatóságú Zsóti-szűrőt lehet készíteni. Ez olyan. mint a nagy aukciós oldalakon a csaló-szűrő. Persze aki a kettő célja között párhuzamot vél felfedezni, az képzeleg!

Mária néni 2010.07.18. 11:20:22

@inci-finci:
Persze, lehetnek művészek. Csak nem zenei területen. Pl. művészien piszkálják az orrukat, vagy a fülüket. laptophuszárok nem zenészek. Introvertált számítógép-güzük nem művészek. Attól, hogy sok igazi művész pszichiátriai betegségben szenvedett, attól még nem minden pszichopata művész. nem kell reménykedni :-)

Mária néni 2010.07.18. 11:22:53

@malac555:
Nem tudom, hogy milyen vegyverkereskedelemről beszélsz, de ez rágalom. Szerb háború nem volt, legfeljebb Szerb-Horvát volt. A horvátokat támogatni felszereléssel pedig - ha valaki egyáltalán tett ilyet - korrekt lépés volt, mert a szerbek voltak az agresszorok.

inci-finci (törölt) 2010.07.18. 11:24:37

@Mária néni: www.google.hu/images?hl=hu&q=andy%20warhol&um=1&ie=UTF-8&source=og&sa=N&tab=wi

még egy tolvaj: warhol

gondolod, hogy érdekel a pontos meghatározásuk? az életképtelen felfogásotok a lényeg

átlátó 2010.07.18. 11:25:49

A márianéni bár nem ír néha bolondságokat, a törvényen azért igazgatni kéne valamelyest. És nem a mahasz-artisjust kombó nyereségének irányába.

Bárzongorista · http://www.pecsibalazs.hu 2010.07.18. 11:26:00

@Mária néni:
azt hiszem, nem olvastad, amit fentebb írtam. (apc.blog.hu/2010/07/17/tulipan_nyilt_dj_pozsi_lefoglalt_laptopjabol/fullcommentlist/1#c10487492)
Te mit tettél le egyébként az asztalra, hogy ilyen komoly kinyilatkoztatásokat teszel?

mizrolist 2010.07.18. 11:26:23

@Mária néni: én csak olyan zenét hallgatok, amit nem lehet hangszeren lejátszani, de szatr nekem, mi? :P Szerinted Mike Oldfield nem zenész? A Kraftwerk tagjai nem zenészek?

(bár tegnap bebizonyítottad, hogy mindegy, mi a téma, csak trollkodsz... így nem is etetlek tovább)

Mária néni 2010.07.18. 11:26:50

Lesz még ellenőrzés, ezért jóindulatúan szólok nektek, hogy figyelmeztessétek laptop-huszár-mp3-tolvaj barátocskáitokat, hogy ha pénzt akarnak csinálni más munkájából, akkor fizessék be amit kell, akinek kell és vigyék magukkal a bizonylatokat, ha előbújnak lyukaikból és megjelennek nyílvános helyen.

malac555 2010.07.18. 11:27:17

@Mária néni:

Látod Zsóti Lebuktál!!

: ))) annyira kis majom vagy, de tényleg!

Menj a kurva apádba!

Amikor razziázni mész akkor te szoktál venni jegyet a bejáratnál, vagy azt is az adófizetők fizetik?

AutosVilli 2010.07.18. 11:27:53

@inci-finci: baszki nem a lopásról vanszó,hanem arról hogy hülyeségeket irnakbe, minden anyagból van!!!

Eszt kell csináni e (törölt) 2010.07.18. 11:29:20

gondoljátok hogy bevallja a zsóttiságot?
otthon recskázik arra ahogy nyitogatja a zsebetekben a bicskát.

inci-finci (törölt) 2010.07.18. 11:30:59

@Mária néni: cuncika, áruld el honnan legyen meg egy 20 éves lemez számlája?

nem vagyok érdekelt de nagyon várom mikor verik meg maffiózók ezt a jeszy csírát. miatta nem lehet a fideszre se szavazni

Mária néni 2010.07.18. 11:31:07

@mizrolist:
Te butuska! Ostoba hasonlatokat hozol. Itt arról van szó, hogy nem zeneszerző az, aki más által szerzett, előadott zenei felvételeket összemixel. Nem előadó-művész az, aki más által szerzett, hanszerelt, előadott és kiadott zenéket a laptopjáról lejátszik.
Ha ez így volna, akkor zenész lenne a kandisznó is, amelyik az orrával megnyom egy gombot egy orsós magnón és elindul a nászinduló.
Te butuska.

inci-finci (törölt) 2010.07.18. 11:32:02

@AutosVilli: az energia, anyag, információ viszonya másik blog témája

malac555 2010.07.18. 11:32:38

@Eszt kell csináni e:
elég feltűnő volt.. de ahogy megvédte az idióta apját... hát tényleg az egész családja idióta..

Zsóti! ezt a hangnemet amit itt nyomatsz már a pártársaid is égőnek tartják!
A Fidesz nevében könyörgök, ne égess minket tovább!!

Mózsi bá (törölt) 2010.07.18. 11:33:21

Jeszenszky zsolt mária:"Nem tudom, hogy milyen vegyverkereskedelemről beszélsz,..." Egyrészt vegyverkereskedelemről nem írt senki, másrészt: "A horvátokat támogatni felszereléssel pedig - ha valaki egyáltalán tett ilyet - korrekt lépés volt, mert a szerbek voltak az agresszorok."-Érdekes, nem álltál oda a horvátok elé akkoriban, hogy korrekt támogatás ment a Horvátoknak. Még azt sem merted volna mondani a Szerbeknek, hogy ők az agresszorok. Itt mersz csak ilyeneket írni.
Egyébként zsolti, ocsmányak a kommentjeid. Tele vannak káromlatokkal. Nagyon leadtad a szintet, mióta elloptál egy jogvédett anyagot és azt a saját neved alatt publikáltad.
Mégegyszer leírom:
te nem vagy egyetlen külföldi és egyetlen - kivéve, ha a magyar jogtulajdonos rádruházza a jogdíj kezelést -magyar zeneszámnak sem a jogtulajdonosa, tehát nem léphetsz fel úgy, mintha jogdíj illetne. Te mint dj. félresikerült vagy. Zenészként méginkább. De vannak ám más szakmák is. Szóval nyomás dolgozni, legyen már valami értelme szerencsétlen életednek.

Mária néni 2010.07.18. 11:33:29

@malac555:
Nem, mintha én járnék "razziázni", de amikor én dolgozom, és váletlenül külső helyszínen olyan helyen kell megjelennem, ahol belépőjegyet szednek, rám nem vonatkozik a belépőjegy megvétele. Olyan, mintha a BKV-ellenőrnek jegyet kellene vennie.
Buta volt a kérdésfeltevés.

tlantos 2010.07.18. 11:34:11

@Mária néni:
Az a baj, hogy koszonhetoen a nyereszkedo kiadoknak es az eloskodo jogvedoknek egy csomo jo zene beszerezhetetlen.
Egy ideig kaphato k dragan, aztan szevasz.
Nekem van egy szemelyes kedvencem, Fonograf- Jelenkor. 84-ben adtak ki. Beszerezhetetlen. 3600ft-ert nem rendelheto. A kazetta meg tonkrement reg. Szerencsere megvan mp3-ban. A jogdijat megfizettem 84-ben a kazettara.

Eszt kell csináni e (törölt) 2010.07.18. 11:37:22

no, kibújt a szög az zsákból, már nem tagadja. Az viszont több mint feltűnő, hogy kvázi felsőbbrendűnek tartja magát.
Lehet hogy már a vízen járást is tanulja?

Mária néni 2010.07.18. 11:37:35

@malac555:
"A Fidesz nevében könyörgök, ne égess minket tovább!"
Bizonyára nem lenne büszke a vulgáris nyelvezetedre és agresszív viselkedésedre a Fidesz, de még a Jobbik sem. Nyelvezeteddel szényent hoznál még egy Hutu törzsre is.

inci-finci (törölt) 2010.07.18. 11:39:44

@Mária néni: szavazóként nem érdekel orbán "nemtudokszámítógépezni" viktor véleménye.

Cukorpofa 2010.07.18. 11:43:17

@Mária néni: ha már balfácánról tettél említést, akkor állj a sor elejére.
"1. Csak az a zenész, aki hangszeren játszik ( alaptopon buzizó kisköcsögök pedig csak lúzerek)"
- Rossz hírem van, a zene nem attól zene, hogy "hangszeren" játsszák, hanem hogy az emberi elme a dallamvilág, ritmus, harmónia és egyéb tulajdonságok (amik ezek szerint előtted ismeretlenek) alapján annak értékeli. Vagyis zenének tekinthető egy hordón való dobolás, egy munkagép ritmikus zaja, egy madár dallamos csicsergése és még sorolhatnám évekig, de te úgyse tudod felfogni.
"2. MP3-akat összegányolni egy progival nem zeneszerzés, csak introvertált kisköcsögök pótcselekvése."
- MP3-at komoly stúdiók is használnak különböző célokra (pl. demok internetes terjesztésére, mivel a formátum sajátja a kis méret mellet a viszonylagos jó minőség, így a véső mű előtti munkafázisokban jó szolgálatot tesz hogy nem wavokat kell küldözgetni...de te ezt nem értheted...az introvertáltaknak pedig nem "pótcselekvése" a zenei művek publikálása, hiszen introvertáltak :))
"3. A MAHASZ a törvényes jogrend szerint jár el, és aki megszegi a törvényt, az fizet (és ez így helyes)"
- Azért mert egy országban maffiaérdeket, egy szűk oligarchiát védő törvény van érvényben, még nem kell igazságosnak tekinteni. Egyébként pont a MAHASZ/ARTISJUS-kombó nem jár el törvényesen akkor, amikor kriminalizálja a letöltőket, hiszen ez itthon nem törvénytelen.
"4. Én a jövőben is támogatni és segíteni fogom a hatóságokat, hogy a szakma megtisztuljon a csalóktól, mert én a jog és igazságosság oldalán állok."
- LOL
"5. A becsületes zenészek érdeke, hogy kisöpörjék a csalókat a szakmából."
- Akkor talán inkább a csaló zenészeket kellene üldözni (bár mondjuk nem tudom pontosan milyen lehet egy csaló zenész; talán úgy tesz, mintha zenélne de mégse és felmarkolja utána a gázsit? ...mert ilyen jópár van a szakmában :)).

Mária néni 2010.07.18. 11:44:16

A Szerzői Jogi Törvény védi az irodalmi, tudományos és művészeti alkotásokat.
Ebbe természetesen beletartozik a zenemű, szöveggel vagy anélkül.
Ha van tudomásotok arról, hogy valaki ezt megszegi, vagy készül a megszegésére, akkor jelentsétek, mert ez állampolgári kötelesség!

Bárzongorista · http://www.pecsibalazs.hu 2010.07.18. 11:44:31

Érdekes, Mária néni nekem nem válaszol...

Rántott máj (törölt) 2010.07.18. 11:44:34

@AutosVilli:
Ekkora rakas marhasagot sok idodbe telhetett osszeszedni :)
Klasszikusan amirol beszelsz, azt nem informacionak, hanem adatnak szoktak nevezni.

Mária néni 2010.07.18. 11:46:26

A másolt hangfelvételek után járó jogdíjat a hangfelvétel-előállítók (kiadók) közös jogkezelő szervezetének, a MAHASZ-nak kell megfizetni.
Hol itt a probléma? Fizessen, aki kufárkodik.

Ajtony 2010.07.18. 11:47:22

Kedves Mária néni! Baromira vágja a törvényeket, így egyetlen kérdésre válaszoljon:
Milyen alapon vetet ki adót egy "gittegylet" minden hordozóra, és másolásra alkalmas elektronikus készülékre?
gondolok itt: a CD, DVD, memóriakártya, USB flash/pendrive-ra, nyomtató, nyomtatópapír, stb-re.
Ez vagy legálissá teszi a másolatot, vagy legalizál egy jogsértést. A kettő együtt nem törvényes - azaz jogdíjat szedek az üres hordozók és rögzítők után, de mellette büntetem azokat, akik másolnak. A discós egyébként növeli a lemezek forgalmát, hiszen sokan ott értesülnek az új zenékről, ugyanígy a rádióadók is.

Mária néni 2010.07.18. 11:48:05

megragadom az alkalmat egy kis továbbképzésre:

Ki a kalóz?

Aki jogtiszta hangfelvételekről történő engedély nélküli másolás
anyagi haszonszerzés céljából
a jogtulajdonosok engedélye nélkül
általában gyenge minőségben

Eszt kell csináni e (törölt) 2010.07.18. 11:48:32

@Bárzongorista:
kicsit öreg már és szelektíven olvas.
Vagy csak nagy a lag.

Mária néni 2010.07.18. 11:50:26

@Ajtony:
A MAHASZ nem gittegylet, hanem 49 kiadót tömörítő szakmai szervezet. Jogosan lép fel a hanghordozók jogosulatlan előállítóival és terjesztőivel szemben. Ennyi.
A vitás kérdéseket eldönti a bíróság.

Cukorpofa 2010.07.18. 11:53:34

@Mária néni: "Te butuska! Ostoba hasonlatokat hozol. Itt arról van szó, hogy nem zeneszerző az, aki más által szerzett, előadott zenei felvételeket összemixel. Nem előadó-művész az, aki más által szerzett, hanszerelt, előadott és kiadott zenéket a laptopjáról lejátszik.
Ha ez így volna, akkor zenész lenne a kandisznó is, amelyik az orrával megnyom egy gombot egy orsós magnón és elindul a nászinduló.
Te butuska. "
- Te butuska! Ez alapján a kvarcóra/telefon/lift/üzenetrögzítő/stb. nem zenél, így nem is kell(ene) jogdíjat fizetni utána...vagy mégis? Ez alapján a presszó/bár/kocsma zongorista/szintetizátor virtuóz, aki mások műveit játssza egész este, nem előadóművész, így nincs is szüksége többé előadóművészi működési engedélyre. Ez alapján egy kandisznó, aki az orrával megnyom egy gombot és elindul a nászinduló, ugyanúgy nem minősűl előadóművésznek, mint az a dj, aki egész este ingyen promóciót végez a "zenészeknek" és emellett még súlyos jogdíjakat és egyesületi díjakat fizet a semmiért.
Ezek szerint mégse kéne neki...te butuska!

J.G. (APA) 2010.07.18. 11:57:41

@Mária néni:

amíg a bíróság nem dönt addig dől a lé?
mennyi is volt a 2009-es DJ matricákból befolyt díj?
ezt hol lehet megtudni?

Cukorpofa 2010.07.18. 11:58:47

@Mária néni: " megragadom az alkalmat egy kis továbbképzésre:

Ki a kalóz?

Aki jogtiszta hangfelvételekről történő engedély nélküli másolás
anyagi haszonszerzés céljából
a jogtulajdonosok engedélye nélkül
általában gyenge minőségben
"
- Nincs ilyen jogi fogalom hogy kalóz. Szerintem a kalóz inkább az, aki intézményesített keretek között, a jog nyújtotta lehetőségekkel takarózva, magán szervezetként hatóságot játszva vegzál, terrorizál ártatlan állampolgárokat. Látod, a nézőpont attól függ melyik oldalról kuksiznak...

ODIV 2010.07.18. 11:58:48

Költői kérdés: Mit érdemel az a bűnös, aki illetéktelenül használja fel más ember fotóját az avatarján, ezzel megtévesztve másokat?

AutosVilli 2010.07.18. 12:02:15

Nah, már én is hozzászólok a témához.
Véleményem szerint,a rossz törvényi szabályozás,az ország múltjából jövö szemlélet,és más tulajdonának nem tisztelete a probléma. Akinek nincs a szellemi tulajdona vagy szellemi terméke amiből megél,pénzt keres, az nem tudja átérezni,ha ezt ugy használja valaki,hogy azért nem fizet. Én nem akarok a fenti DJ-ről itéletet mondani,mert majd a biróság eldönti hogy sáros-e,azt viszont megjegyezném hogy a buli után is elvihették volna a laptopot,bárgondolom valakinek szurta a szemét a DJ,vagy ellensége keze van a dologba.Minden esetre ez az eset lehet üzent értékü is,a többiek számára.

Eszt kell csináni e (törölt) 2010.07.18. 12:02:26

ne zavarjátok. Most fújja a forró levest.

thrill 2010.07.18. 12:04:12

@Bárzongorista:
Nekem a Te hozzászólásod tetszett a legjobban - így igaz: a közönség dönt arról ki a zenész és mi a jó. Mellesleg itt nem is ez a kérdés, csak vannak itt olyan kicsinyes, sértett önérzetű, kifordult értékrendű egyének, akik ezt képtelenek felfogni. Az ilyenekből lesznek olyan diktátorok ha pozicióba kerülnek, mint Hitler és társai, akik elvitetik a zsidókat, mert nekik nem jöttek be. A világnak nincs szükségük ezekre. Mellesleg a hazai jogvédőket csak minősíti, ha ilyen egyéneket alkalmaznak és tömörítenek, most legalább jól bemutatkoznak. Szégyen. Válaszolni meg azért nem válaszol, mert észérvekre nem tud, és már egy jó ideje csak önmagát ismétli és élvezi, hogy provokálhat. Lehetne ezt stílussal is tenni, tényekkel alátámasztva a mondandóját, de ő csak fröcsög. Ne is legyél kíváncsi inkább a válaszára...

@Mária néni:
Jól tetszett aludni? Látom igen, kiphente magát. Tessék csak folytatni az ostobenko kommenteket, mert amellett hogy szórakoztató, jól jön majd későbbi felhasználás céljából. Ahogy mondani szokták: "minden, amit mond, felhasználható Ön ellen...” stb., blabla. Szóval keep it coming... "kis butuska"!

Mária néni 2010.07.18. 12:05:51

@AutosVilli:
"...a buli után is elvihették volna a laptopot.."
Az olyan lett volna, mintha a rendőrség tetten ér egy erőszakolót, de megvárja amíg befejezi, mielőtt letartóztatják. Tettenérték a diszkóst, miközben megszegte a törvényt, ilyenkor nincs mérlegelési lehetőség. A tettenérés pedig nem ad mozgásteret az ügyvédjének, hogy kimagyarázza a jogsértő magatartást.
Így járt.

=Daniken= 2010.07.18. 12:06:57

Majd a Jeszenszky dídzsészövetség artisjus Zsolti megmondja a tutit. régen egy egész jó arc volt a Zsolti, azóta egy igazi faszkalap lett...pláne, amikor aról van szó, hogy az üres hanghordozók jogdíja arra van, hogy a feltételezhetően kalózmásolatokért a jogdíjátalányt az előadók kapják..aha, persze:-))

ha nem 5 rugó lenne egy eredeti cd, ami ámérikában 10-20 $, nem hiszem hogy nem vennék meg...én legalábbis megvenném. de sajnos ide sokszor csak a szemetet hozzák be...vagy legyen értelmes áron eladva a hanganyag mp3-ban és tényleg csak azért kelljen fizetni, a zenésztől , aki alkot, sosem sajnálnám a pénzt, hiszen nekem okoz örömet a zenéjével. én meg szeretem a jó zenét.

Callidus 2010.07.18. 12:07:59

Jeszenszky Maria neni: A te fajtad miatt balkan Magyarorszag. Remelem buszken ulsz be a szlovak rendszamos adocsalo autodba, es vegiggondolod majd hogy a te gyereked pont annyira lesz frusztralt mint te, hiszen ugyanazt csinalod mint apad.
Penzert szemen kopod magad, es az orszagot amin eloskodsz.
Ertem en hogy nem jott be a zeneles, nem voltal olyan jo, de az amit csinaltok, az kontraproduktiv. Lehet okoskodni magyarorszagon, mert tudom jol az olyan okoskodos orszag ahol csak igy lehet megelni. De zeneszeket wamzerba' fingatni osi roman szokas. Meg lesz a bojtje, mar most erzed, azert gorcsolsz ra megjobban.
Elviszem neked Carl Cox ot, repuljetek ra a 30.000/oras ugyvedeitekkel. Szanalom.

kukatr 2010.07.18. 12:08:03

@Mária néni: szerintem meg a szomáliai hajóelfoglalók és túszejtők a kalózok.:P

Mária néni 2010.07.18. 12:10:07

@kukatr: Az, hogy szerinted mi a helyzet nem befolyásolja a MAHASZ eljárását. Az ilyesmi nem szavazással dől el :-)

Bárzongorista · http://www.pecsibalazs.hu 2010.07.18. 12:10:59

@Mária néni:
kedves Mária néni, válaszolna nekem?
Mit tett le ön az asztalra, hogy ilyen felkent módon ítéli meg, ki a zenész és ki nem?

Én magam, több évi hivatásos zenészként végzett munkám, sok hajós szerződéssel a hátam mögött sem érzem magam kompetensnek, hogy ezt megítéljem.
Vajon zenész-e, aki szintetizátoron játszik, automata kísérettel? Vagy jobb zenész-e, aki anélkül csak zongorán játszik? Vagy zenész-e, aki mögött szól a minidiszk és arra gitározik?
Mind-mind olyan kérdés, melyre én nem találom a választ - csak a közönség.
Önnek mi a véleménye?

Bárzongorista · http://www.pecsibalazs.hu 2010.07.18. 12:12:21

@Mária néni:
kedves Mária néni, válaszolna nekem?
Mit tett le ön az asztalra, hogy ilyen felkent módon ítéli meg, ki a zenész és ki nem?

Én magam, több évi hivatásos zenészként végzett munkám, sok hajós szerződéssel a hátam mögött sem érzem magam kompetensnek, hogy ezt megítéljem.
Vajon zenész-e, aki szintetizátoron játszik, automata kísérettel? Vagy jobb zenész-e, aki anélkül csak zongorán játszik? Vagy zenész-e, aki mögött szól a minidiszk és arra gitározik?
Mind-mind olyan kérdés, melyre én nem találom a válszt - csak a közönség.
Önnek mi a véleménye?

Mária néni 2010.07.18. 12:12:45

Szeretném eloszlatni mindazon személyek szeméről a hályogot, akik azt hiszik, hogy én Jeszenszky nevű személy volnék. Ez nem igaz, én Mária néni vagyok.
Capisci?

ODIV 2010.07.18. 12:14:12

@Mária néni: apád inkább kisszéket csinált volna annak idején...

kukatr 2010.07.18. 12:14:18

@Mária néni: még jó, hogy a nálam sokkal értelmesebb mondanivalót tartalmazó kommentekre nemes egyszerűséggel nem reagálsz... mondjuk Cukorpofának válaszolhatnál. érdekelne.

Ajtony 2010.07.18. 12:14:28

@=Daniken=: Valami hasonló megoldással lehetne legalizálni a piacot, mint amit írtál. Pl: online zenebutik - de ott, mivel a honlapon és az üzemeltetőn kívül nincs egyéb költség, lehetne egészen baráti az ár. Jelenleg egy előadó csak centeket kap egy lemez után, a rászerveződött üzlet teszi zsebre a pénz legnagyobb százalékát, így a szerzők érdekképviselete egy nagy kamu. Az 5-7 ezer forintos lemezből nem kap egy dollárnyit sem az előadó.

Mária néni 2010.07.18. 12:14:45

@Bárzongorista:
Ahhoz, hogy kifejtsem egy fórumom a véleményem, nem szükséges, hogy az életművemmel igazoljam magam idegenek előtt. Erről szól a demokrácia, amit neked - úgy látom - még tanulnod kell.

inci-finci (törölt) 2010.07.18. 12:16:24

@Mária néni: a hamasznak nincs eljárása. egy szövetség nem járhat el. a magyar borosdugók gyártóinak szövetsége sem járhat el ha a málnaszőrös üveget dugaszolom el a termékükkel.

a hatóság járhat el.

Callidus 2010.07.18. 12:16:45

Jeszenszky, azthiszem itt az ideje megmutatni az otthoni dj knek hogy van elet mateszalkan tul is, ahol a te forma parazitak nem leteznek.
Ti meg maradhattok otthon a muvhazban a kocsog kis matricaitokkal, meg a wannabe lopott 3 eves , altalad legalizalt trackjaitekkel. Rio meg zoldpardon az bazmeg...

A jegyarak lementek, a kozonsegnek ideje lenne latni valamit ami igazi.

Sracok, talalkozunk a bricklane en, vagy a nottinghillgate carnevalon.
De ne menjetek olyan messze. biosphere vagy exit, minden kornyekbeli orszag jobb festet csinal, mert a csinovnyikokat elzavartak. Gyertek el vagy zavarjatok el a piocakat.

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2010.07.18. 12:17:47

hangszer vs nem-hangszer, a kérdés akadémikus, definíciótól függ, a szokásos kamaszos hülyegyerek kérdések dobozból.
a laptop akkor hangszer, amikor annak használják. a dob meg akkor mobiltelefon, amikor annak használják. táncol-e a hülyegyerek beszélő dobokra? naláttyátok.

ODIV 2010.07.18. 12:18:09

@Mária néni: Szerencséd van, az életműveddel úgysem tudnád igazolni magad.

Mária néni 2010.07.18. 12:19:42

Most dolgom van, jönnek az unokák ebédre. Majd átnézetem velük az irományaitokat, hogy lefordítsák nekem a szánalmas kis szleng szövegeket.
A jó kis tyúklevest már csak melegítenem kell, meg tésztát belefőzni, de a rántotthúst még ki kell rántani.
Jó étvágyat nektek is, egyetek chipszet és pizzát!
:-)

mizrolist 2010.07.18. 12:20:52

@Mária néni: fellépett ott egy angol dj is, és az ő laptopját is majdnem elvitték, mert nem volt rajta MAHASZ-matrica. Na de miért is lett volna, amikor ő nem a MAHASZ-nak fizet a zenéiért, hanem az angol jogkezelő cégnek... :P

ODIV 2010.07.18. 12:21:10

@Mária néni: Ha öreganyám csak fél 1 kor kezdene el vasárnap rántott húst sütni, megmérném a lázát !!!

Bárzongorista · http://www.pecsibalazs.hu 2010.07.18. 12:22:00

@Mária néni:

Kedves Mária néni!

Valóban, nyugodtan kifejtheti a véleményét, csak éppen a hitelessége kérdőjeleződik meg.

Mint ahogy inkább elhiszem egy építészmérnöknek, aki már megtervezett 15 sikeres házat, hogy nem lesz jó az a ház, amit terveztem, mint a szomszéd bölcsészlánynak.

Tehát, ha szeretné, hogy önt komolyan vegyék (szeretné???), akkor legyen szíves érvekkel és életpályával alátámasztani igazát.

Arról pedig, hogy nekem mennyire kell tanulnom a demokráciát, kicsit furcsa, hogy ön nyilatkozik, hiszen nem ismeri ezzel kapcsolatban írott tanulmányomat, amely kifejezetten a demokráciák fajtáiról és jövőbeli lehetőségéről szól. De ha esetleg hallgatna Tilos rádiót, ismerné az ott kifejtett véleményemet.

Callidus 2010.07.18. 12:22:44

Tudom jol hogy nehez az elet keleteuropaban, es mindig meg kell talalni a kiskapukat hogy megeljen az ember (szlovak rendszam, minimalber etc)

De az hogy olyan kiskaput keresunk amivel a szomszedot zsaroljuk, es az egyetlen meg mukodokepes, sot megkockaztatom akar nemzetkozi szintu sikerekre is erdemes teruletet tesszuk tonkre a zsebpenzunkert, az valami olyan amitol a gyomrom fordul fel.

Callidus 2010.07.18. 12:26:20

@mizrolist: Azt azert vagod hogy "majdnem" elvittek. Azaz annyira nem volt kemeny a jeszenszky brigad hogy ezt meg is merje tenni.
a 30ezres ugyvedjukkel egyutt mentek volna a levesbe, meg a nemzetkozi pellengerre ahogy ez tortent is.
Rohog az orszagon a vilag, hogy nalunk meg mindig tanyersapkas bohocok tudjak terrorizalni a helyieket. Mert ugye ha valaki angolul beszel attol mar azert osszerezzen a tanyersapka.

Na ez igy a szanalom.

thrill 2010.07.18. 12:26:49

@Mária néni:
:) Úgy látom kapcsoltál végre. Nem baj, elég anyag gyűlt már így is össze. Azért gyere csak vissza ebéd után is, "szeretettel" várunk...

Ajtony 2010.07.18. 12:28:12

@Mária néni: Nem a mahasz, hanem az artisjus a gittegylet - de ezt nagyon jó tudod. A bevételek túlzott része megy "működési költségre" (ÁSZ jelentés), és az elosztás is jellemzően "családias". Arról nem beszélve: saját szerzeményeiket előadó művészektől járulékot szednek, nem is kicsit, majd nemes egyszerűséggel a tagdíjfizetőik között osszák szét - a befizetőt kihagyva. Ha egy jó ügyvéd egyszer brahiból - mert azt az egyszerű zenész nem tudja megfizetni - indítana egy próbapert, szerintem a fele "artis-juss" jogtalansága megállapításra kerülne.
Ma, ha egy étteremben vagy cukrászdában zene szól, már ugrik is egy köcsög és havi apanázst követel. Ezért nem tartanak rádiót a legtöbb helyen, mert azt "továbbértékesítésnek" minősíttették valamikor. A szalagavatók lehúzása meg már a "parasztkodás" kategória (elnézést a tisztességes földművesektől).
Megmagyarázhatatlan az egész, és ebben igazolni látom magam az európai hasonló törvények összehasonlításával.

Cukorpofa 2010.07.18. 12:36:31

@Ajtony: "Ma, ha egy étteremben vagy cukrászdában zene szól, már ugrik is egy köcsög és havi apanázst követel. Ezért nem tartanak rádiót a legtöbb helyen, mert azt "továbbértékesítésnek" minősíttették valamikor."
- és ezzel pont egy remek, ingyen reklám-lehetőséget zárnak el a zenészek, kiadók elől. Más fizetni is hajlandó lenne, hogy nyilvános helyeken reklámozzák őt, erre ezek meg saját maguk alatt vágják a fát..ész hová mész?!

ODIV 2010.07.18. 12:36:51

Költői kérdés 2: Egy komoly ember, egy komoly politikus, egy komoly jogvédő mikor áll le ökölharcolni álnéven egy blog maréknyi ráérős "lúzere" ellen? Ez mennyire hiteles? El tudjuk azt hinni, hogy egy ilyen embernek megvan a megfelelő kvalitása ahhoz, hogy egy milliárdokat beszedő országos jogvédő szervezet hiteles arca legyen? Vajon ő az, aki feddhetetlen, példamutatásával erősíti egy jogvédő szervezet érveit, létjogosultságát?
Bár mit is várok egy olyan országtól, ahol a politikus olyan ember, aki már levetkőzte minden gátlását és lelkiismeretét...

AutosVilli 2010.07.18. 12:40:18

@Mária egy:Pár jogi fogalmat tisztázhatnál magadb mielőtt le irod,látom neked is hatalmas a tudásod,aki összehasonlitja az nemierőszakot,a jogosulatlan adat haszálattal,az ritka nagy barom.
kettő: a tettenérés elég tág fogalom.
kérdés, ha valaki beül az autódba és elmegy vele,akkor az ellopta az autódat?

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2010.07.18. 12:40:38

huh, mielőtt rémesen félrepozícionálom itt magam, a "hülyegyerekezéssel" egy bizonyos fajta jellegzetes érvelési szőrszálbaszogatást próbáltam felcímkézni, nem M-néni rántotthús-dzsánki nemzedékéhez sorolom ezzel magam, kontra a mai rohanó világunk fiataljai ;)
viszont a rovar-bogár kategorizálási mánia tényleg kamaszfiús szociopata kattanás, szóval laptopot minden hangszerboltba, és éljen a csattogó többszólamú abakusz.

J.G. (APA) 2010.07.18. 12:44:27

Fiam!

Nem erről volt szó!!
Azt beszéltük meg, hogy bekussolsz és elhúzol nyaralni!
Nem elég hogy elloptad anyád nicknevét és fotóját, de a nevében beírogatva lejáratod családunk jó hírnevét!
Azt mondtad csak grillezgettek lent a nyaralóban, de te nem bírsz magaddal! Nem te a Te égeted a családodat és a kollégáidat egész nap.
Hagyd abba és ne keverj ebbe a hülyeségbe bele! Én mindig mondtam hogy válassz szakmát mert ez gitározás meg a zenekarosdi nem hoz megélhetést.

U.I. anyád üzeni, ha visszadtad a nicknevét akkor hozd vissza a harisnyáját, de nem olyan foltosan mint a szabadságod előtti hétfőn amikor a majmodon találta meg a bejárónő.

Mária néni 2010.07.18. 12:58:00

@J.G. (APA):
Végre egy szellemes hozzászólás!
Igaz, az utóirat már egy kicsit erőltetett, de az nem von le (sokat) az egész értékéből.
Gratulálok :-)

Cukorpofa 2010.07.18. 13:04:10

@Mária néni: vedd már észre hogy már mindenki rajtad röhög bazmeg! idióta.

Callidus 2010.07.18. 13:07:40

@ODIV: egy igazi politikus mindig kesz megvedeni az allaspontjat, barkivel szemben. Egy igazi politikus, vagy egy igazi jogvedo, de egy igazi hatosag is tisztaban van azzal hogy a kozjoert a kozosseget szolgalja. SZOLGALJA.

Magyarorszagon a partallami rendszer maradvanyakent a politikus meg az osszes kozszolgalatot vegzo ember, de meg a parkoloor is foldesurnak, kiskiralynak, fonoknek gondolja magat.
Ez a balkan egyik fo jellemzoje.

Palmer Eldritch 2010.07.18. 13:23:33

"Drága" Mária néni > közléskényszeres retardált náci.
Jobban járnál, ha csendben kavarnád a szart, így egyre több rosszakaród lesz FASZIKÁM :p

vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2010.07.18. 13:28:15

belegondolni is kemény,mennyien és menynire utálják ezt az embert.
de,gondolom ő valami szarral meg tudja nyugtatni a lelkiismeretét,pl a szemét kalózok nem akarnak fizetni,hanem csak lopnak,blablabla....miközben meg ki a legnagyobb tolvaj?

ODIV 2010.07.18. 13:31:12

Nyár van

Nyár van, Mari néni álcában
Égetem magam a blogon
Nyár van, a digitális világban
Mindig lebukom, tudom

...

Valahol messze délen
Apukám Mercijében
Én is menő lennék, álmodom
Valahol egész délen
A siker tengerében
Én is megfürödnék, elárulom

Tííí titi tű tütü tí titi tű, tí titi tű tütü tű

*A remake a jogtulajdonos (N. család) beleegyezésével és egyetértésével pattant ki a fejemből

cso zsi 2010.07.18. 13:33:57

@Mária néni: Ha a presszóban zene szól konzervből, az díjas. Ha rádióból, azért is sápoltok, pedig kereskedelmi szar mind, kifizetve, ill. reklámcéllal.
Ha a Velencei tó partján 100 strandoló 100 rádióból a Slágert (tudom, hogy már nem ez a neve annak a médiamocsoknak) bömbölteti, azt hogy sarcoljátok meg? Mert elég büntetés a többi 500 másiknak, hogy ezt erőltetik rá.

A fegyverkereskedelmes beégésnél jóérzésű helyeken nem pozícióban marad a balfék, hanem vagy lecsukják, vagy mielőtt az megtörténne, megelőzi ezt némi acélmagvas ólommal a homlokában.

Mária néni 2010.07.18. 13:38:27

Gyűlölködő, fasisztoid, rasszista hozzászólásokra nem reagálok. Ilyenektől jobb megkímélni magatokat és másokat is. Ideje visszafogni a számítógépes játékokon és a túlhajszolt maszturbáción elburjánzott agrsszív ösztöneiteket, mert már kezdi átlépni a törvényes kereteket.

Eszt kell csináni e (törölt) 2010.07.18. 13:38:55

@vargacsabi:
reggel azzal kezdi a napot, hogy szembeköpi magát a tükörben. Aztán mikor elindul otthonról, kiköp az ablakon, gyorsan lefut a lépcsőn, ki az ajtón és alááll a köpetnek. Ez egy energikus nap kezdete. A munkahelyen más köpi le, a saját nyálát gyűjti dunsztos üvegben, rosszabb napokra.

Mária néni 2010.07.18. 13:44:16

@Bárzongorista:
"Arról pedig, hogy nekem mennyire kell tanulnom a demokráciát, kicsit furcsa, hogy ön nyilatkozik, hiszen nem ismeri ezzel kapcsolatban írott tanulmányomat, amely kifejezetten a demokráciák fajtáiról és jövőbeli lehetőségéről szól. De ha esetleg hallgatna Tilos rádiót, ismerné az ott kifejtett véleményemet. "

Kizárt, hogy én hallgattam volna a Tilos Rádiót, de nem hinném, hogy mások sokáig fogják hallgatni. Az új ORTT tesz róla, hogy az ilyen orgánumok megfelelő mederbe legyenek terelve.

Ami a te demokráciáról alkotott felfogásodat illeti, az pont a Tilos Rádióba való. Kirekesztő.

cso zsi 2010.07.18. 13:45:49

@Mária néni: Most mindenki összecsinálta magát.
Pár éve egy lányom korú, magát énekesnek nevező, a kereskedelmi moslék által felkapott, és nyomott hölgy panaszkodott, hogy a torrentezők (szerinted illegális letöltők) miatt nem fogy a lemeze. Az meg sem fordult a buksijában, hogy nem kiváncsi arra senki, amit elkövetett "zene", és "művészet" felkiáltással. Ugyan valóban láttam torrentoldalon a készítményüket, de ott sem kellett a kutyának sem.

stadtkind 2010.07.18. 13:48:32

@Nagymoli:

A gond ott van, amikor a laptopot kész anyagok keverésére használjuk. Az nem előadóművészet. A KRAFTWERK-et ne keverjük ide, mert ők ÉLŐBEN szólaltatják meg, nem zenéket gányolnak egymásra, hanem JÁTSZANAK.

newsimg.bbc.co.uk/media/images/46039000/jpg/_46039256_kraftwerk_cultureshow.jpg

én szintiket látok némi képernyővel..

Egyébként visszatérve a témára, a rendszer valóban rossz, és én sem örülök ezeknek a térhódításoknak, de kíváncsi lennék, hogy ha valaki kiadna egy lemezt, az boldogan nézné, hogy a másik tőle lemásolva az ő saját anyagából gazdagszik meg? Nem hiszem, ott menne a sírás, meg hogy jogvédőt meg stb. Amíg nem az én érdekem, addig fujj fujj, de amint belőlem akarnak meggazdagodni, akkor már nana.. ez a gusztustalan. A gond tényleg az, hogy sok ilyen jogvédő meg Jeszi féle faszok 1 év alatt, vagy minél hamarabb akarnak nagyot kaszálni, kiskirályt játszani, bár ez az ország 80%-ára ugyanúgy ráhúzható, ezen már nincs mit meglepődni sajnos.. de ne játszunk már balkánt gyerekek..

Eszt kell csináni e (törölt) 2010.07.18. 13:49:04

Nem tudom nem észrevenni, hogy ami itt eddig m.néni-n kívül elhangzott, valamivel is egyetértett volna. Kicsit korlátolt gondolkodásra vall, ha ennyire csőlátású valaki, csak a saját maga által felállított téziseket hajlandó tudomásul venni és ha a kommentezők közül valaki okosat, igazat szól, akkor azt meg sem hallja. Ez a kirekesztő.

Mária néni 2010.07.18. 13:49:42

Rossz családban "nevelkedett", vagy rossz társaságba keveredett gyerekeknél előfordul, hogy lopnak. De amikor fülöncsípik a kis disznót, akkor elvárja tőle az ember, hogy hunyászkodjék meg.

Mária néni 2010.07.18. 13:52:39

@stadtkind:
"A gond ott van, amikor a laptopot kész anyagok keverésére használjuk. Az nem előadóművészet. A KRAFTWERK-et ne keverjük ide, mert ők ÉLŐBEN szólaltatják meg, nem zenéket gányolnak egymásra, hanem JÁTSZANAK."

Ezt sem én mondtam, de tehettem volna, ha tudnék így fogalmazni.

mizrolist 2010.07.18. 13:56:02

@Mária néni: "Kizárt, hogy én hallgattam volna a Tilos Rádiót, de nem hinném, hogy mások sokáig fogják hallgatni. Az új ORTT tesz róla, hogy az ilyen orgánumok megfelelő mederbe legyenek terelve."

Éljen a demokrácia! Éljen a sokszínűség! Éljen A Párt! És persze mind szeretjük Nagy Testvért.

ODIV 2010.07.18. 13:57:54

@Mária néni: Hát a magadfajtára szokta volt egyik kollegám mondani, hogy: "Nem mondom, hogy nem volt gyerekszobája, de az zsírkrétával volt leválasztva a konyháról"

thrill 2010.07.18. 13:59:23

@Mária néni: und @stadtkind:
Ugyanarról a Kraftwerk-ről beszélünk, akik robotokat küldtek maguk helyett turnézni?

filmvet.gu.se/dm/students/andreas/kw_skivor/1981_livefoto.html

Mellesleg ez nem von le a zenéjük értékéből, csak a tisztánlátás végett jegyzem meg.
Objektívitás kéne csőlátás helyett, de ez nektek nyilván nem lehet opció....

ODIV 2010.07.18. 14:00:47

@Borgnine: Bazz, ez a majom majdnem olyan perverz, mint a japán középosztály

Mária néni 2010.07.18. 14:02:09

Kirekesztő, gyűlölködő sajtó orgánumoknak nincs helye a médiában.

cso zsi 2010.07.18. 14:02:25

@stadtkind: "A KRAFTWERK-et ne keverjük ide, mert ők ÉLŐBEN szólaltatják meg, nem zenéket gányolnak egymásra, hanem JÁTSZANAK."
Hű de nagyon el vagy tévedve. Több elektronikus művésznél is előfordult már, hogy szólt a zenéjük, és mégsem voltak a színpadon, hatásvadász, vagy épp átöltözési céllal. Épp csak átkapcsoltak pár kacsolót, és futott egy szekvencia.
Aki meg volt koncerten, az látott mást is: kraftwerk.technopop.com.br/images/images/2005/maxi/pic0013_2005.jpg

Bárzongorista · http://www.pecsibalazs.hu 2010.07.18. 14:06:19

@Mária néni:

Elnézést, hogy lemagázom, ha már letegezett, de a korára való tekintettel, ugye...

Szóval megint úgy minősít valamit, hogy nem is hallotta. Azt hiszem ezzel tökéletesen jellemezte a dolgokhoz való hozzáállását.

De változatlanul nem válaszolt arra a felvetésemre, hogy ön tkp. mit tett le eddig az asztalra, amely miatt komolyan kellene venni az ön véleményét (feltéve, ha ezt egyáltalán igényli)

cso zsi 2010.07.18. 14:07:00

@Mária néni: Akkor nem ártana szólni Zsótikának, hogy ne kövesse a családi utat.

A demokrácia egyik lényeges eleme a szólásszabadság is. ha bárkit elhallgattatunk, mert nem tetszik, az nem demokrácia.
Mint látjuk, a politikai életünkben most valami ilyesmi zajlik, így, ha nem vetted meg kilóra a mostani vezetést, az is előfordulhat, hogy neked kell csomagolnod.

Mária néni 2010.07.18. 14:07:22

Én csak egy nagymama vagyok, akinek egészséges erkölcsi érzéke van. Én nem zárok be senkit és semmit, nem büntetek meg senkit, nem ellenőrzök semmit és nem vagyok Jeszenszky.
Én csak a véleményemet mondom el, a fennálló törvényekkel összhangban. Én csak az Alkotmányos jogaimmal élek és ezt várom el mindenkitől, hogy azokat tartsa tiszteletben.

ODIV 2010.07.18. 14:07:58

@Bárzongorista: majd a pártja megmondja, hogy kinek kell komolyan venni a véleményét. Te csak ne gondolkozz!

KKKKKK 2010.07.18. 14:09:02

Eleinte nem értettem egyet Mária Nénivel, de látva a sok érvet és ellenérvet, mégiscsak igaza van. Aki lop azt meg kell büntetni.

ODIV 2010.07.18. 14:09:22

@Mária néni: Csórikám, ne vedd zokon, de ha egyszer összefutok veled az utcán, nagyon pofánröhöglek. Na, várj lesek rólad egy fotót valahol, hátha nem ismerlek fel.

Mária néni 2010.07.18. 14:10:26

Én értem, hogy fáj, amikor valakit fülöncsípnek. Értem, hogy jó volt eddig halászni a zavarosban, profitálni az anarhiából. Sajnos ennek vége. Fizetni kell. Egy diszkós nem áll a törvények felett. Fizet.

mizrolist 2010.07.18. 14:13:09

@Mária néni: még egyszer: miért akarták elvinni az angol dj laptopját is a MAHASZ-matrica hiánya miatt, amikor ő nyilván az angol jogkezelőnek fizet?

Mária néni 2010.07.18. 14:14:46

@mizrolist: Ezt miért nem a saját nagymamádtól kérdezed? ugyanezzel az erővel megteheted.

Mária néni 2010.07.18. 14:16:10

@ODIV: Nem hinném, nem járunk olyan helyeken, ahol összefuthatnánk.

akkor most mi van? 2010.07.18. 14:18:35

Láthatóan itt a döntő többség teljes félreértésben van és eből kiindulva téves következtetéseket von le.

1. Aki egy laptopon egérel összetologat hangmintákat, az nem zenész. Lehet esetleg szerzőnek nevezni, ha valami érdemi ujat hoz létre a már meglevő hangmintákból, de zenésszé ettől még nem válik akkor se, ha esetleg elviszi ezt a laptopot egy buliba és rákattint a PLAY gompra az mp3 lejátszón. Ha ő zenész, akkor mindenki zenész akinek van egy mp3 lejátszó a gépén és akár véletlenszerűen beledobál pár zenét a lejátszóba.

2. Aki kraftverkezik meg mikeolfieldezik példának, az gyorsan felejtse el, emlitett előadók nem meglevő zenéket tologattak egymás után, hanem a technikát ténylegesen hangszerként használva ujat alkottak és a szinpadon ezt előaják nem egy cd benyomásával vegy mp3playlist lejátszásával.

3. talán ez a legfontosabb téves alapvetés. Ti sokan keveritek a magáncélú másolást az üzleti felhasználással. Ha matricás cd-re/kártyára letöltöd a zenét, senki nem szól hozzád, nem tolvajoz le, 100%-ban jogkövető vagy. De se a matrica, se a bolti cd nem ad jogot se neked se DJ Akárkinek, hogy azt nyilvánosan felhasználja. A zenénél nem tárnyi szintű tulajdonjogot kapsz korlátlan felhasználásra hanem felhasználási jogot szerzel. Te mint magánszemély a magáncélú felhasználásra kapsz jogot. Ha munkára, pénzkeresére, bevételszerzére használod más szellemi termékét, akkor az erre szóló jogot kell megvásárolnod (mint programonál is van, nem ugyanaz a liszenszfeltétel van otthoni mint céges felhasználásra, akár egy otthonra ingyenes programnak is a céges felhasználása dijhoz kötött legtöbbször)

Szóval a lényeg, te MagánPistike ne keverd össze a te felhasználásodat egy pénzkeresésre használt zenei felhasználásra. Neked matrica miatt szabad letöltögetned, kutya nem fog baszogatni hogy nem boltban vett cd-ripje van az mp3 lejátszódon, de ha más zenéiből akarsz pénzt keresni, akkor ehhez nem a magáncélú hanem az üzleti jogokat kell megvenned. És senki nem hiszi szerintem, hogy évi 100e jogdij miatt ne lenne kifizetődő laptopdj-skedni, ennyi pénzt egy hétvégén megkap a kedves előadó"művész" 0 rezsivel (szemben egy többtagú zenekarral, ahol ugyanennyi bevételből fele elmegy a rezsire a másik felén megmondjuk 5en osztoznak mert hülye zenészek és nem laptopvarázslók)

Mária néni 2010.07.18. 14:19:29

@vargacsabi: Van esetleg valamilyen szabályzat, amiről nem tudok, miszerint nekem kötelességem lenne minden zavaros kérdésre válaszolnom?
Nehogy már a ketrec rázza a majnot!

ODIV 2010.07.18. 14:23:54

Kezét csókolom Mária néni, kabbe gyíkok, én leléptem !

Mária néni 2010.07.18. 14:24:25

@akkor most mi van?:
Gratulálok! Itt most értelmesen és türelmesen elmagyarázta valaki, amit én próbálok mondani egy ideje.
Az a szomorú, hogy a többség nem így gondolkodik és minnél ostobább valaki, annál erőszakosabban és agresszívabban hangoztatja a hülyeségeit.
Aki ebből nem érti, hogy mi a lényeg, az debil.

mizrolist 2010.07.18. 14:27:50

@Mária néni: mert nem él, maga viszont itt okoskodik olyan témában, amihez lövése sincs. (amúgy az angol nem is értette, mit akarnak tőle fellépés közben - viszont utána nemzetközi szinten tette nevetségessé a magyar gyakorlatot)

kukatr 2010.07.18. 14:29:33

@Mária néni: ha nem hallgattad a Tilos Rádiót, akkor mégis miből gondolod, hogy másoknak se kellene? meg, hogy be kell tiltani?

Mária néni 2010.07.18. 14:30:32

@mizrolist: Attól, mert valaki külföldi, nem kell még hason csúszni előtte. Nemzetközi válságot meg nem okozott, hogy kép laptopdj-senkiházi orrára koppintottak egy drogos bulin. Még kiröhögni se volt ideje senkinek ezt a kis vihat a biliben.

Mária néni 2010.07.18. 14:31:37

@kukatr: Ismerem a tevékenységüket, olvastam az átiratokat és a kifogásokat. Foglalkoznak az üggyel megfelelő fórumon. Majd meglátod.

stadtkind 2010.07.18. 14:36:49

@cso zsi:

Itt most kurvára nem ezen van a hangsúly. A kraftwerk ha jól tudom akár robotostul akár sajátmaguk, de JÁTSZANAK.. SAJÁT produkciókat. Ott ha szóba kerül, hogy idegen anyagból dolgoznak szerzői jogokat sértve, akkor az nekik cink.. meg abszurd is lenne. Az, hogy DJ Noname kimegy egy rakat NEM SAJÁT zenével, és nem saját zene egymásra gányolásából akar meggazdagodni, és ráadásul úgy, hogy pl. a te játszott lemezeidért nem fizeti ki a szerzői jogdíjat, ott te ne mondd azt, hogy tétlenül néznéd, hogy neked ebből nem csurog vissza semmi, mert DJ Noname lemásolta a lemezed, és csörögve csattogva gányol rá egy lady gagát. A mahasz meg artisjus féle egyvelegek meg diktálni akarnak, ami meg balkáni módon fut, ahol az előadó valójában lófaszt nem lát az egészből. A rendszer alapból rossz, meg történetesen olyan lemezárak vannak, hogy senki nem veszi. Ezt az egész mahaszos dolgot újra kéne gondolni más alakokkal más koncepcióval, de ettől még ne védjünk olyan személyeket, akik jogszerűtlenül használják fel más anyagát, amiben szvsz semmilyen művészet nincs. Ezért tartom jóval előrébb az élőben játszott hangszeres (akár elektronikus) zenét. Támadhatatlan.

stadtkind 2010.07.18. 14:38:56

@akkor most mi van?:

Köszönöm szépen, ERRŐL VAN SZÓ!

kukatr 2010.07.18. 14:39:12

@Mária néni: nem gondoltam volna, hogy egy nagymama ilyeneket olvas... lehet, hogy igaz csak a kommentjeid alapján nem tudom eldönteni.

stadtkind 2010.07.18. 14:44:07

@mizrolist: azért mert balkán van és újra kéne gondolni ezt az egész mahasz dolgot új arcokkal, új koncepcióval. DE újra kéne gondolni a fogyasztói tömeg szerzői jogi (üzleti célra felhasznált termék) gondolkodását is annak balkáni vergődésével..

mizrolist 2010.07.18. 14:45:37

@stadtkind: naná. Persze akkor sipítana mindenki, hogy miért nem veheti fel a Barátok köztet a későbbi megtekintésre...

Mária néni 2010.07.18. 14:55:44

Kedves fiatalok!
Remélem nem bántottam meg senkit hozzászólásaimmal, senkinek nem tapostam bele az önérzetébe, nem aláztam meg senkit azzal, hogy rámutattam zagyva gondolataira, közönséges beszédmódjára, vagy szánalmas, introvertált számítógép-buzulására.

Pávor Jál 2010.07.18. 14:57:55

Zenészvizsga is létezik ám a szórakoztatóiparban. Rendelkezik esetleg vele valaki? :D

bunkó · http://bunko.blog.hu 2010.07.18. 14:59:05

Honnan lehetne megtudni, hogy hogyan tárolhatja jogszerűen egy laptop-DJ a kizárólag mp3 formátumban létező (valaha bakeliten kiadott) zenéket?
Mert az Artisjus honlapján nincs effajta információ.

ráuntammá 2010.07.18. 15:18:13

@Mária néni:
Hogy van az hogy a logika az otthon marad? És mindeközben a törvényre hivatkozunk? Ha a törvény azt mondja hogy szájbaverhetem a Marinénit mert nem tetszik amit mond, akkro az már rendben is van?
Attüól még, hogy valaki leírja hogy "ez az igazság", attól mgé az nem lesz igaz.
Érdekes állapot: magyarországon legális vagyok a MAHASZ és a trásai szerint / miatt, de ha ki lépek a határon, akkor már illegális. ez barátaim nem logika, hanem idiótaság!
A törvény nem azért van, hogy egyesek a zsebeiket teletömhessék - még ha erre is használják. Hanem arra, hogy segítsen nekünk élni, és ne keveredjünk bajba ha ki tesszük a lábunkat a határon.

Ha ezt a drága MAHASZ, vagy HAMASZ vagy akárki elintézi cserébe a beszedett pénzekért akkor oké, ha nem, akkor inkább csendben arkat behúzni..

Bobzen 2010.07.18. 15:18:17

@bunkó: Nyomozással, alapos házkutatással, vallatással. Éljen a (Mária néni féli fidesznyik) "demokrácia"!

Pong 2010.07.18. 15:20:21

Whoa, reszpekt Mária néni, EPIC WIN!(gyorsan tessék szólni unokának hogy mi az)

Szerintem kitűnően sikerült végigvinni a koncepcióját, csak akkor lennék elszomorodva, ha nem troll lenne.

"Mondjuk annyiban igaz, hogy Aphex Twin vagy bármely IDM alkotó is szarban lenne egy live shown :D.. "

Légyszives kulturálódjál már egy kicsit egyrészt a zenekészítő progik terén, ahol nem csupán mások által felvett anyagokkal dolgozhatsz, hanem a magad által felvett szemplörökkel is dolgozhatsz.

Aphex Twin meg gyerekkorában készített SAJÁT hangszereket, szóval ezzel megint igen csak hülyeséget mondtál, arrúl, nem is beszélve, hogy a 80as években tolta élőben az acidot.

S IDM? Az miaz?

Naja, semmi értelme nincs Jeszi szervezetének, igy hamarosan vége lesz ennek a bugyuta szinjátéknak, nem hiszem el, hogy az adóimból ezt kellene fizetnem.

Kyletroy 2010.07.18. 15:30:59

@stadtkind:

Egyrészt elismerem a hangszeres zenei tudást, képességet ez vitathatatlan.
Másrészt előfordulhat, hogy valakinek nincs tehetsége klasszikusnak mondott hangszereken játszani igazán jól. Ilyen van, ez valahol adottság kérdése. Hiába gyakorol évekig valaki, ha egyszerűen suta szépen játszani egy hangszeren. Ettől függetlenül ennek az illetőnek lehetnek baromi jó zenei ötletei, amiket a mai korban - hála ezeknek az elektronikus eszközöknek meg tud valósítani. Hogy létező mintákból teszi ezt? És?? Tulajdonképpen minden zongora hang felfogható egy mintának, csak nem mindegy, miként vannak ezek a hangok egymás után (mellé) helyezve. Lehet ezt is sután csinálni persze, de lehet igazán igényesen, ízlésesen.
Ezek az elektronikus eszközök, legyen az számítógép, szinti, dob computer, chaos pad, stb... tulajdonképpen kitágították a zenei szabadságot olyan értelemben, hogy a manuálisan zenélésre képtelen, de ötlet gazdag emberek is meg tudják valósítani a zenei elképzelésüket. (persze hozadéka mind ennek az is, hogy rengeteg silány dolog születik)

Pozsival kapcsolatban annyi, hogy egy lemezjátszó igenis lehet hangszer, pl ritmus hangszer. Egy jó scratch dj-nek legalább olyan ütemérzékének kell lennie, mint egy jó dobosnak. www.youtube.com/watch?v=9viyAag-NDc

AutosVilli 2010.07.18. 15:32:46

@Mária néni: Na most meg lelépsz? érdemi vita nélkül ,na ez a nagy genyóság.

Mária néni 2010.07.18. 15:45:28

@Kyletroy: Akinek nincs tehetsége, az ne menjen zenésznek. Nem kötelező. lehet például szenet is lapátolni. Ha meg a vakaráshoz van ritmusérzéke, akkor spaklival vakargassa fel a rágógumikat az aszfaltról, az hasznosabb, mint lemezeket tönkretenni. ilyen idióta szórakozás még négy éves korban sem elfogadható.

Mária néni 2010.07.18. 15:46:21

@AutosVilli:
neked, fiam, elgurult a gyógyszered, vagy tegnap túl sokat szívtál valamit, ha nekem azzal jösz, hogy nem folytatok érdemi vitát.

Bobzen 2010.07.18. 16:06:49

@Mária néni: "Akinek nincs tehetsége, az ne menjen zenésznek."

Számtalan énekesről, s általad nyilván hangszernek minősülő tárgyon játszó zenészről elmondható, hogy maximálisan tehetségtelenek. Azt hiszem nincs szükség konkrét példákat felhoznom, ugyanis ennek megítélése tökéletesen szubjektív, s egyetlen szervezetnek sem áll jogában ilyen-olyan szempontok alapján kategorizálni az ilyesmit, kivéve egy diktatúrában.

"Nem kötelező."

Pontosan, s nem is tiltja semmi.

"lehet például szenet is lapátolni."

Egy személy karrierjének képesség általi determinációja szintén a diktatúrákra vall. Jogod van a véleményedhez, de a jövőben kérlek ne pampogj nekünk demokráciáról, ugyanis csak hülyét csinálsz magadból, ráadásul a Párt renoméjának is ártasz vele.

Eszt kell csináni e (törölt) 2010.07.18. 16:08:27

lassan mondom hogy mindenki értse:
K O R L Á T O L T

mindenben.

Bárzongorista · http://www.pecsibalazs.hu 2010.07.18. 16:12:19

@Ne Pereskedj Panda:

Nekem van! :)

De szerintem hülyeség. Aki akar, zenéljen, aztán majd a közönség eldönti, hogy érdekli -e vagy sem.

Callidus 2010.07.18. 16:19:42

@Mária néni: Ha nem kell foldoncsuszni a kulfodli dj elott akkor ugyan miert tette meg az egesz brigad? "Majdnem" elvettetek.
Ha a torvenyben ennyire bizol, es szerinted ez a joggyakorlat megallja a helyet europaban, akkor miert nem vetted el a laptopjat? Ja, hogy szoltak hogy a tadzsik kiscsaszarsag amiben elsz annak koszegnel vege van, es kilora megesz egy "kulfoldi dj" az egesz csapatoddal egyutt?

Mind tudjuk ezt, ilyen az elet.. Fosztogasd csak a helyi zeneszeket, de buszke ne legyel mar ra mert abszurd. Es a tenyeket se probald meg ferditeni, mert a torvenyt lehet csavargatni, de a tenyeken ez nem valtoztat.
A te fele gondolkozas idejetmult. A vilag mashol jar. Ahogy ezt tobben es tobben eszreveszik magyarorszagon (eleg angolul tanulni sracok!) ugy lesz egyre szembetunobb az ilyen kis akarnokok ugyeskedese. Mit tippelsz mi lesz a vege(d)?

Bárzongorista · http://www.pecsibalazs.hu 2010.07.18. 16:21:14

Kedves mária néni!

Legyen szíves ne döntse el a zemberek helyett, hogy

- milyen rádiót hallgatnak vagy csinálnak
- ki mehessen el zenésznek
- milyen típusú embereket tartanak zenésznek.

Ezt majd megteszik az emberek saját maguk. 40 évig itt ezt megpróbálták megmondani, köszönjük szépen, nem kérünk belőle még egyszer. Vagy ha ön igen, akkor jusson eszébe az is, hogy abban a rendszerben igen könnyen előfordult, hogy valaki eldöntött valamit és néhány hónap múlva pedig róla döntöttek el valamit - s ez bizony néha az életébe-egészségébe-szabadságába került.

Ha ön úgy mégis úgy érzi, ez a helyes út, akkor legyen szíves váltson egy repülőjegyet Észak-Koreába - csak oda.

Nekem van zenészvizsgám, olyan hangszeren játszom, melynél "hangszerebb" nincs is, utálom az elektronikus zenét - mégsem hiszem, hogy nekem kellene eldöntenem, ki a zenész, ki nem.
Akik ilyesmire vetemednek, azok általában nem túl sikeresek zenei pályájukon, kicsit azokhoz az emberekhez hasonlítanak, akik a kocsmában ülnek leszedált arccal és azt emlegetik, hogy "hát igen, a rock, na az volt a zene, ezek a mostaniak pedig..."

mizrolist 2010.07.18. 16:21:30

@Mária néni: Akinek nincs tehetsége, az ne írogasson blogokra. Nem kötelező. lehet például szenet is lapátolni.

Callidus 2010.07.18. 16:24:34

@Bárzongorista: Egyre tobben vagytok. De meg nem elegen.

Koszonom a remenyt.

Bárzongorista · http://www.pecsibalazs.hu 2010.07.18. 16:26:26

@Callidus:

Sajnos időm nagy részét én sem itthon töltöm. Éppen ezért kezdem elveszíteni a reményt. :(

Callidus 2010.07.18. 16:27:11

@Mária néni: Megtenned hogy erdemben reagalsz a felvetesemre, es hogy valodi nemzetkozi peldat hozol erre a szerinted tamogatando gyakorlatra?

Hogy bemutatnad a pozitiv, fejlodest elosegito oldalat ennek az eljarasnak?

Vagy tovabbra sem vagy hajlando eszrevenni amit irok..

Callidus 2010.07.18. 16:28:05

@Bárzongorista:

Talan epp ezert latsz tul a piros muborrel bevont kaveszagu ajtokon.

Mária néni 2010.07.18. 16:29:31

@Bárzongorista: kedvesem!
Jól indult a hozzászólásod, aztán annyira uncsi lett, hogy nincs türelmem végigolvasni ezekből a sablonokból összerótt irományt.
Amit te csinálsz (tudtodon kívül) az inszinuáció. Olyan dolgokat kérsz rajtam számon, amit te magad találtál ki, aztán vitázol az állításokkal, amit szerinted én mondtam.
Ez csajos (unokám szerint).

Mindenki azt hallgat amit akar. De nem sugározhat keresztény-ellenes, uszító műsort. Ez különböző!
Mindenki csinálhat macskazenét, ha nincs tehtesége, akkor is, csak nevetségessé teszi magát. De pénzt nem kérhet lopott cuccért!

Hogy neked milyen vizsgád van, meg miegyebek, engem nem igazán érdekel. Engem nem érdekel egyiktek személye sem, ez egy fórum, itt véleményekl ütköznek, nem személyek.

tanítok nektek egy kis demokratikus, liberális kultúrát:
kevesebb személyeskedés, több szellem! nem kell a másik személyének nekiesni, ha nem tetszik a véleménye. Nem kell azon törni a feleteket, hogy ki vagyok, mert az nem tartozik rátok, mint ahogy az se számit, hogy ti kik vagytok.
Itt vélemények vannak. felfogtad, vagy még tanítsalak?

Callidus 2010.07.18. 16:31:51

Magyarorszagot a fesztivalok, a zene az ejszakai elet, tudna ujra helyzetbe hozni a nemzetkozi porondon. Ezek meg ezen tipornak ketlabbal. Az egyetlen kiugrasi lehetosegen. Ez szerintem buncselekmeny. Olyan, aminek a sulyat csak nehany evtizeddel kesobb fogja fel majd az orszag.
Es miert teszik ezt, mikor ez egyre nyilvanvalobb hiba?

Zsebpenzert.

Eszt kell csináni e (törölt) 2010.07.18. 16:33:47

@Mária néni:
néha okosakat írol, csak egy a baj... Kurva magas lóról szólsz. Ez a tipikus felkerül a szar a pócra és leveri a befőtteket.

Bárzongorista · http://www.pecsibalazs.hu 2010.07.18. 16:36:52

@Mária néni:

Kedves mária néni!

Tudom ám, hogy ön pontosan ugyanolyan bértollnok, mint közöd??? vagy a többiek voltak. Remélem van légkondicionálás az irodájában, hogy ebben a nagy melegben vasárnap megkönnyítse a munkát.

"Itt vélemények vannak."
Azt hiszem ismeri a mondást: a vélemény olyan, mint a segg: mindenkinek van, de senki sem kíváncsi a másikéra.
Vélemény érvelés és hitelesség nélkül kb. ennyit is ér.

Sajnálom,l hogy ezt a szájába kell rágnom, nem elég egyszer leírni. A véleménye tehát annyit számít, mint a negyvenéves naptáron a légyszar.

Azonban ezt a blogot nem csak ön olvassa, így a többieknek is szólt az érvelésem (vigyázzon! nem a véleményem!).

Egyébként a munkáját nagyon szépen végzi, rendesen felpörgette ennek a blognak a látogatottságát.

Mária néni 2010.07.18. 16:38:01

@Eszt kell csináni e:
Így igaz. Nem kizárólagos joga a tudatlan, ostoba, egosta embereknek, hogy csak nekik lehet nagypofájuk. Így szokják egy kicsit, hogy milyen, amikor velük beszélnek magas lóról.

Elég volt abból a szereposztásból, hogy a pitiáner senkiknek van nagy hangja, sértően, trágár módon beszélnek mindenkivel, az idősek, tanultak meg visszafogottan védekeznek.

Látszik a sok kis idiótán, hogy nem szokták a dolgot. A számítógépes játék nem pofázik nekik vissza :-)

Szokni kell, lúzerek! :-)

Callidus 2010.07.18. 16:38:51

@Mária néni: En nem tamadom a szemelyedet hiszen nem is ismerem.

Csak arra kerlek hogy vedd meg az allaspontodat ertelmesen, NEMZETKOZI peldakkal, es ne az amugyis nevetseges magyar torvenyhozas anomaliara hivatkozva, hanem a tenyekre.. a fejlodesi ut levezetesere koncentralva. Hiszen maguk a torvenyek es ezert szuletnek.
Felnotte akar valni a magyar tarsadalom, miert kellene addig varni amig kihal ezert egy generacio.

Tudtok valtoztatni, csak a sajat rovidtavu erdekeknel kellene messzebb latni. Tudom hogy ez nehez egy olyan kozegben ahol a tulelesert, meg a materializmus friss illuziojan lovagolva "kocsilakas"ert harcolni.

Csak szolok, ahol ezt sokan elerik, es konnyen na ott kezd el a tarsadalom fejlodni. Joleti tarsadalmakban szabadabb az elme. Hat szabaditsd fel te is.

Eszt kell csináni e (törölt) 2010.07.18. 16:40:32

@Mária néni:
mindezek ellenére én kurvára nem adok igazat. Ha számítógépes játékon nevelkedetteknek szólsz ha nem. Zagyvaságot beszélsz, hisz erre "esküdtél".
Az hogy ki a lúzer... Nos azt nem hiszem hogy Neked kellene eldönteni, szerintem Te is ugyanolyan büdöset szarsz mint itt mindenki.

Mária néni 2010.07.18. 16:41:24

@Bárzongorista:

Látom, nem sikerül elrugaszkodnod a személyeskedéstől. De erre nem is számítok, hiszen ebbe szocializálódták.

Idézni pedig csak pontosan érdemes (és szabad): "olyan mint a s&gglyuk". Így vicces.

Ha nem meg, ne erőltetsd az intellectuelle-t, mert csak lejáratod magad. Csajos.

Callidus 2010.07.18. 16:44:06

gyerunk jeszy csinaljunk valami konstruktivat.. eleg a bohockodasbol. valaszolj a kerdeseimre.

Mária néni 2010.07.18. 16:46:26

@Callidus: Ha szeretnél kérdéseket feltenni jeszenszky úrnak, akkor írjál neki e-mailt, vagy hívd föl telefonon. Én nem közvetítek, azt se tudom, hogy kicsoda.

Bárzongorista · http://www.pecsibalazs.hu 2010.07.18. 16:47:18

@Mária néni:

Éppen ön az, aki személyeskedik, miközben érvekre nem válaszol.
De hát régi trükkje ez az agresszív embereknek: vádold meg a másikat azzal, amit te cselekszel.

Én az adott mondást hallottam anno, és a kiejtésben nem szerepelt az ön által írott &.
Szerintem önnek úgy vicces, nekem meg anélkül. Lám, még egy dolog, amit el akar dönteni ex cathedra.

De nem számítok rá, hogy megváltozik, hiszen ön ebbe szocializálódott.

Callidus 2010.07.18. 16:49:08

rendben. azert gondolom hogy Jeszenszky ur probalja a renomejat vedeni mert nem tudom elkepzelni hogy a kozvetlen gittegyleti haszonelvezokon kivul, barki mas ilyen sarkosan latna ezt a temat mint Te.

A kerdesek fentebb vavvak, segits oket megvalaszolni.. hatha kozelebb kerulunk a valosaghoz, es esetleg a jeszenszky ur is elolvassa es elgondolkozik.

Callidus 2010.07.18. 16:51:22

Csak legyen mar valami ertelme, legyen mar valami vegkifejlete egy vitanak, olyan vegkifejlet amit tenyekkel tudunk alatamasztani igy mindenki meggyozhetove valik, nem a szemelyunk hanem a tenyek altal.

Veled lehet vitatkozni, de a tenyekkel nem.

Mutass nehanyat.

Mária néni 2010.07.18. 16:52:58

@Callidus:
Nem ismerem azt az embert és nem is érdekel, hogy mit csinál, mit gondol. Nem érdekel a diszkósok nyomora sem.
Egyszerűen az a véleményem, hogy amennyiben valaki megsérti a törvényt, az ne hőbörögjön, hanem mondj azt, hogy "elnézést". Ez kiment a divatból. nem pofázni kell, hanem felelősséget vállalni. Ezt már nem tanítják sajnos, amikor meg néha valakivel vállaltatják, akkor nyüszít, mint ez a DJ.
Még annyi tartása sincs, hogy vállalja a tettét. Nyuszimacsó.

stadtkind 2010.07.18. 16:57:28

@Kyletroy:

"(persze hozadéka mind ennek az is, hogy rengeteg silány dolog születik)"

Hát igen :)

Lehet csak nekem van ilyen kifordult látásmódom, de aki számítógépen komponál valamit, az tudja már előadni, szintivel, ha olyan, ahhoz olyan gépet csatolsz amilyet akarsz. Nyilván erre nem lehet kötelezni senkit, és nem is szabad, csak hát a zenének két oldala van, ha meg lehet írni a tökéletes dalt, akkor legyen már előadva igényesen na :) A DJ-k ilyen szempontból féltehetségek, és kevésbé oszlik meg a bevétel, amitől picit igazságtalan az egész. A díjszabással nincs baj, csak az eljárással, meg leginkább azzal, hogy az a pénz nem oda vándorol, ahova kéne..

Bárzongorista · http://www.pecsibalazs.hu 2010.07.18. 17:04:02

@stadtkind:
"de aki számítógépen komponál valamit, az tudja már előadni, szintivel, ha olyan, ahhoz olyan gépet csatolsz amilyet akarsz"

erről az a zeneszerző jut az eszembe, aki elment Liszt Ferenchez, hogy komponált egy zongoraművet, de senki nem tuja előadni, ő maga sem, olyan nehéz technikailag. Az öreg meg leblattolta. :)

Callidus 2010.07.18. 17:04:30

@Mária néni: Akkorvezessuk ezt le egyutt:
A torveny olyan mint a Biblia. Ertelmezes kerdese.
Ezert tud megelni belole tobbmillio ugyved, es ezert letezik korrupcio.
A torvenyeket azert hozzuk hogy fejlodjunk. Hogy jobb legyen mindenkinek.

Na akkor most mutasd bee nekem hogy a torvenynek ez a fajta alkalmazasa, olvasata milyen elonyoket es hatranyokat okoz.

TakeshiKovacs 2010.07.18. 17:06:02

@Mária néni:

Ki sértett törvényt?
Meg mi az hogy nyüszit?
Meg a Volt drogos buli?
Meg "laptopdj-senkiházi"?

És még te kritizálod a kommentelőket?

Ez egy zenei blog, takarodjál innen te provokátor!

Callidus 2010.07.18. 17:09:56

A hatranyok kozul, tenykent az elmult honapokban hetekben tortenteket azthiszem hosszu lenne sorolni.

Szeretnem latni a pozitiv oldalat. A felrajzolt fejlodesi abrat.

Es mint mig mindig: a nemzetkozi versenykepesseget.

Mert egyelore az angol lemezlovasokat hivjatok meg magyarorszagra es oket akarjatok levamolni, ahelyett hogy a magyar dj-k jatszananak tomegevel kulfoldon.

Ha mar gittegyletet alapitasz akkor annak az kellene hogy legyen a mottoja hogy hogyan segitsuk az egesz szakmat.

Marpedig en itt segitseget nem latok, csak kapzsisagot.

Azt konnyu megerteni a Jeszenszky urnak is hogy le lehet taposni mindenkit a foldbe, de egyre kevesebb baber terem rajtuk, mintha kozosen szarnyalnatok egy sokkal zsirosabb nemzetkozi porondon. Ezert kell dolgozni, es nem meg csirajaban eltaposni... Kapish?

Mária néni 2010.07.18. 17:10:16

@Callidus: Engem nem érdekel a jogfilozófia, inkább az alkalmazás.

nem értem, miért kellene nekem bármilyen bemutatást tartanom, válaszolnom kérdésekre. Szerintem nem kell.

Próbálkozz olyanok leckéztetésével, akik a saját kategóriádba tartoznak.

Mária néni 2010.07.18. 17:12:35

@TakeshiKovacs:
Ez egy zenei blog? hehe.
Zene füleimnek kultúrált megnyilatkozásod. menj le a panelod kukatárolójába, szívjál még Technololt és ott eressz ki magadból ilyen szövegeket.

Callidus 2010.07.18. 17:17:06

Haverokat lehet szerezni magyarorszagon a zsebbe csusztatott par szaz fontokkal, noha mint Jeszenszky ur is eszrevette egyre gyakrabban beget a holdudvar egy uj cipoert. Fenntarthatatlan rendszer nyilvanvalo. Nincs mar honnan penzt huzkodni, gondolom ezert volt annyira nekikeseredve a csapat hogy kinevettesse magat volton utanna meg a twitteren. (mielott a twitter nepszeruseget, hirerteket megkerdojelezzuk szinten tenykent egy userszamot erdemes lesz ellenorizni)

Miert nem lehet ezt a hattalmas mennyisegu energiat, es szellemi kapacitast valami olyan teruletre osszpontositani ami konstruktiv.

Ami eredmenyez valamit az altalanos bizalmatlansag elmelyitesen tul?

A vilag elszalad Magyarorszag mellett.. Eszak Koreaban is hisznek benne a parttagok hogy jot cselexenek. De a tenyeket elfelejtik megvizsgalni. Gog.

Callidus 2010.07.18. 17:19:38

@Mária néni: Azthittem "Marika neni" a koranal fogva a"z en kategoriam", es megrpobal a tenyekre szoritkozva erdemi valaszt adni.

Nem vagyunk jobbak vagy rosszabbak egymasnal, csak mas a valosagkepunk.

Jussunk kozelebb hozza mindketten, es mindketten nyerunk.

Tagadjuk meg a felismeres lehetoseget es mindketten veszitunk.

TakeshiKovacs 2010.07.18. 17:23:44

@Mária néni:

Ne irjál kultúrált megnyilatkozásról, amikor
Technocol fogyasztásra buzdítasz meg panelkukatároló-zol?

Vagy nem a ragasztóra gondoltál?
Mi az a technolol?

TakeshiKovacs 2010.07.18. 19:02:13

@Mária néni:
Az előbbi kicsit kusza lett.
Szóval miért írsz "kulturált" megnyilatkozásról?

És miért nem kulturált, ha azt írom hogy takarodj erről a blogról?

Mert csak provokálsz.

Tessék egy kis kultúrátlan:
Feldugom a seggedbe az emlegetett tecnocolos tubust te kis pöcs!
Te...Mária néni!

Callidus 2010.07.18. 19:56:35

tessek jeszy innovacio.. 2006 bol

www.youtube.com/watch?v=kVTjrwqGnvQ&feature=related

szoljatok ha kell meg 5let. De szabalyozast ne varjatok.

AutosVilli 2010.07.18. 20:20:04

@Callidus: Bazzmeg ez egy szar,ki a faszom halgat ilyen zajt.

Callidus 2010.07.18. 20:47:30

@AutosVilli: Ibizan egy szubkultura.
Miert ne?

Kepzeld csak el ha csak Edda szolna mindenhonnan. Unalmas vilagban elnenk.

Amugy a reactable a lenyeg. Innovacio. Haladas, kiserletezes, valami mast ujat letrehozni. Errol kene hogy szoljon barmit is teszunk, barmilyen teruleten. Tokeletesedni, noha tokeletesek sosem leszunk.

Callidus 2010.07.18. 22:18:12

Pozsi jo a muzsika.. Igy tovabb! Ne hagyd hogy elszivjak a levegot eloled. A jovo a tied. Es a tobbi alkotoe.

Fake_ID 2010.07.18. 23:22:42

Sziasztok!

Nem, mintha fontos lenne a ki nem fizetett zeneletöltések és azok nyilvános játszásának megítélése szempontjából, de nem tudok szó nélkül elmenni egy előbbi commentben használt jelző mellett. Jóval lentebb valaki azt írta Dj Pozsról, hogy NONAME DJ.
– Hangsúlyozom, az eset megítélését tekintve, hót-halál-tökmindegy, hogy Sasha-t vagy épp Dj Gipsz Józsit találta meg a nagytiszteletű HAMASZ. Így nincs értelme az említett eposzi jelző használatának sem. Aki használta, tudatosan tette. Hogy miért..?
Azon kívül, hogy az elmúlt 15 évben folyamatosan játszik, 2006-2007-2008-ban jelentős szerepet vállalva közreműködött az MTV1 arculati elemei hanganyagának elkészítésében, 1999 Jazz+Az Remix; 2000 Animal Cannibals REMIX, volt az UP! Dj-e, az Animal Cannibals Dj-e, egy rakás versenyt nyert, stb.stb. (bővebben: djpozsi.com/post/437834514/dj-pozsi), de ez mind tök mindegy, jó Dj és kurvajól scratchel. Egy szó, mint 100, a legkevésbé sem noname dj, maximum nem mainstream (ahogy a setjeihez sem a minstreamből válogat).
Így, azt gondolom, hogy aki azt írja róla, hogy NONAME, az csak a mainstream dj-ket ismeri, így az ízlését is minősíti és tanúbizonyságot tesz tájékozatlanságáról, vagy egyszerűen rosszindulatú, esetleg mindkettő.

Fake_ID 2010.07.18. 23:52:54

Igazságosság, arányosság, lóláb:
Dj Pozsinak van kb. 4500-5000 lemeze. Ez, azt jelenti, hogy 8-10M,- Forintot költött eddig vinyl-re. Ez, olyan 20-25.000 db MP3 letöltés ára. Ez a pénz tuti, a rajtuk lévő zenék előállításában, kiadásában, forgalmazásában, stb. részt vevő stábnak ment.
Ha valakinek van 35.000 db mp3-a illegális letöltésekből, de vesz egy matricát a laptopjára (nagyságrendileg 90.000,-Ft/év) játszhatja azokat és békén hagyják, míg Dj Pozsit a fent írt összeg kifizetése után is megb@<#˘hatják? Jól van ez így?
Hol van az évi 90E a 8-10M-hoz? Akkor ki az, aki lop?
Nem szeretnék szerecsent mosdatni, ha valaki pénzt kap azért, hogy más zenéjét játssza, akkor a valaki, kell fizessen, ha áttételesen is, a más-nak. Ez tiszta sor de remélem, a fentiek is mérlegelésre kerülnek majd, Pozsi ügyének hivatalos megítélésekor.

Fake_ID 2010.07.19. 00:48:28

Mi számít illegális másolatnak? Vajon illegális másolat-e egy 56Kbps-s fos minőségű (vagy 56Kbps-ról felkonvertált wav) és eleve torz stream-ből felvett zenerészlet? Nálam rendszeresen előfordul, hogy a winampon megy egy online radio streamje, miközben pl. tusolok. Megtetszik, kiszaladok, elindítok egy felvételt és mire leállítom (tus után) más dj set megy és annak a nevét írja ki a fileinfo. Így nem tudok rákeresni a tracklistre a neten, hogy kibogarásszam a nekem tetsző nóta előadóját és címét. Mi marad ezután nekem? Egy alig élvezhető (de a feelinget magában hordozó) mp3. Ezt közönség előtt játszani nem lehet, hallgatni is keserves, max. arra jó, hogy megmutassam ismerősöknek, menyire durva zene és megkérdezzem, esetleg ismerik-e? Ráadásul az eleje és a vége sincs meg az átkeverés miatt. Ez egy illegális másolat lenne? Mi a definíciója az illegális másolatnak? formátum/bitrate/szubjektív élvezhetőség/stb.-beli definíciók kellenének. Ez kb. olyan, mintha lenne egy kópiám a Mona Lisa-ról és lecsuknának, mert elloptam. Feltételezem, hogy Pozsi gépén is a túlnyomó részt ilyen mp3-ak voltak.
Ha minden adathordozó árába be van építve a jogdíj (ez ezer új kérdést vet fel, persze), jelzi ezt az ARTISJUS matrica, akkor mi az, hogy illegális másolat?
Ha egy mahaszmatricás dj játszhat „illegális” mp3-akat, akkor Dj Pozsi gépén miért zavaz arja őket ugyanolyan „ilegális” másolat megléte? Nem kellene szőrözni a laptop átvizsgálásával, hanemg egyszerűen mekellene vele vetetni a #&@>matricát, amennyiben a differencia specifikum a felhasználásmód, azaz magáncélúság vagy a nyilvános bemutatás. Minek a laptop átvizsgálás? Nekem a laptop lefoglalás miatt az az érzésem, hogy rá akarnak ijeszteni a kiszemelt Dj-re, átmenetileg ellehetetlenítik a munkáját, így kényszerítve őt a védelmi pénz befizetésére.
A mahasznak fizetendő éves díj hová megy? Amennyiben a mahasz kapcsolatban áll nemzetközi szerzői jogvédő intézményekkel és nekik továbbküldi az éves díjakból befolyt összeg bizonyos részét (nyilván a Dj-k által leadott playlistek alapján) akkor véleményem szerint egy legitim szervezet és minden dj tagja kell legyen. (Ugyanakkor nem értem, ezt miért nem az Artisjus bonyolítja.) De amennyiben ez nincs így, akkor csak védelmi pénz, amit a Dj-k befizetnek.

Fake_ID 2010.07.19. 01:23:03

még valami:
Kirekeszteni mindenkit, aki kirekesztő!
Kirekeszteni azokat is, akik nem rekesztik ki a kirekesztőket!

Kyletroy 2010.07.19. 19:50:41

@stadtkind:

Nem értem az érved, bocs. Aki adottságainál fogva (!) nem képes előadni azt, amit adott esetben jó ízléssel, tehetséggel összerakott, az a maga módján (Ableton, stb...) miért nem adhatja át az arra vevő közönségnek? (plusz mondjuk elektronikus zenék esetén, ahol egy midis szintivel megvezérlem az elektronikus hangszereket, esetleg laptopot, mennyivel tekinthető virtuózabbnak??? kütyü - kütyü)

A DJ-k és bevétel témát sem értem. Ha a DJ a saját dolgait rakja, akkor a bevétel csak ő magát kellene illesse.
Ha más dolgait játssza, akkor az a mai világban nem feltétlenül jelent rosszat a szerzőnek, ugyanis a zeneeladás, mint olyan tulajdonképpen megszűnőben van. A szerzők/előadók abból élnek, hogy népszerűek és meghívják őket esetleg élőben. Ehhez az kell, hogy a rádiók (akik fizetik a jogdíjakat) meg a DJ-k játsszák őket. A DJ egy kurva jó reklám felület a szerzőknek (ezért is bocsájtják sokan ingyen /amit a mahasz meg akar sarcolni?!/ a rendelkezésükre a promo zenéket). Mindenki jól jár ha senki nem fizet a másiknak, akkor is. (a dj a buli miatt kap pénzt (mellesleg higgyétek el a néhány "sztáron" kívül nem nagy összeg), a szerző/előadó meg ott kaszál, hogy megismerik és élőben meghívják.

Az, hogy néhány szerencsétlent (pl D. Guetta pl) képes egy rakás ostoba annyira hipe-olni, hogy a Sound fő napján a nagyszínpadra (ahol komplett - akár elektronikus zenét játszó - zenekaroknak lenne helye) kiállhat 2 cd játszóval, nem a DJ hibája, hanem a setét tömegeké, meg aki megeteti velük, illetve ezek után negyed pénzből be-bookolja.

Mária néni, Te is reagáltál, de teljesen indifferens, mert 1. vagy provokálsz, vagy 2. rém korlátolt vagy, akiket csak szánni tudok.

Callidus 2010.07.19. 19:56:36

@Kyletroy:

Well said. Az utolso mondat kivetelevel.

Kyletroy 2010.07.19. 21:43:54

@Callidus:
Csak kíváncsiságból, mi a gond az utolsó mondattal?

Callidus 2010.07.19. 22:01:39

Nem a temarol szol, es pont abba a mederbe tereli a kommenteket ami a tema elbagatelizalasahoz kivalo.
Ez a celja annak akit ennek a temanak a feszegetese kenyelmetlenul erint.
Igy lehet mondani azt hogy "itt szemelyeskedo iskolasgyerekek obegatnak, semmi komoly osztalyvezeto elvtars. Mehet meg a buli, lenyelik meg egy darabig"

Callidus 2010.07.19. 22:10:36

Szerintem az internetben ennel komolyabb erok rejlenek. Minel fejlettebb egy tarsadalom annal inkabb.
Kerdes Magyarorszag mennyire fejlett.
Tortenik valami hogy az ilyen internet hatasara felszinre bukkano anomaliak megszunjenek, vagy a gondolkozok tovabb gubbasztanak a lakasaik melyen addig mikorra mar a parizerre sem futja az ugyeskedoktol, es a lemaradas tenyleg behozhatatlanna valik.

Kyletroy 2010.07.19. 22:31:41

@Callidus:

Ha arra vonatkozott a megjegyzés, hogy M nénit inkább ignorálni lenne célszerű, teljesen igazat adok (bár néha nehéz önuralmat gyakorolni, amikor valaki ilyen.... ilyen.
Azt viszont csak a margóra jegyzem meg, hogy hozzászólásaid egy részében kifejezetten az ő hozzászólásaira reagáltál.

Kyletroy 2010.07.19. 22:46:16

@Callidus:

Sajnos a válasz - tapasztalataim alapján - nem kérdés számomra. Még az ismeretségi körömben is több elképesztően szűk látókörű, intoleráns, ember van. Az ilyenek meg vannak győződve arról, hogy kizárólag az általuk meghatározott értékek léteznek, amik azon kívül esnek azok elítélendők, nem is túl szélsőséges esetben üldözendők.
Gyakori társszindrómájuk a képmutatás és a kettős mérce.
A példámban tanult emberről beszélek.

Ehhez vegyük hozzá a tanulatlan (de helyesebb, ha úgy fogalmazunk tájékozatlan) tömegeket és az őket jellemző birkaeffektust. Emellett, az elsőként említett típus remekül tudja (meg)vezetni az utóbbiakat.

... és többségben vannak, nem vagyok optimista.

Callidus 2010.07.19. 22:57:38

Szerintem magyarorszagon nagyreszt az emberekbe oltottfelelem amivel operalnak. A regi partallami rendszeres "valami bajom lehet, maradok inkabb fu alatt mentalitas. Mert ha mast nem ramkuldik az apeh et, kinek hianyzik a baj" szindroma.
Plusz azzal hogy sajnos nagyon kevesen beszelnek nyelveket. Ez sokat javult az elmult evekben, de meg mindig egyfajta "belpiacos informacioaramlas" van, mert kevesen olvasnak mas nyelven igy az jut korbe amit lefordit valaki, es leroviditve cikket keszit belole.

Ennek a fentartasa sok embernek erdeke.

Latod a cikkben emlitett Jeszenszky nem is olyan regen meg azthitte hogy nem veszi eszre senki hogy a wired cikket lemasolja es ujrakozli. Erted: "nagy copyrightos", masol. Es meg mindig akcioban azota is. Abszurdia.

Kyletroy 2010.07.19. 23:22:27

@Callidus:

Van valami ilyen beidegződés, nem tagadom, de inkább azt a belterjességet látom hibának, amit később említesz és ebben a nagyvilági publikációk olvasásának hiányát én is alapvetőnek gondolom.
Megfigyelhető, hogy mennyire megváltozik azok gondolkodása, akiknek van szerencséjük "nálunk szerencsésebb történelmi fejlődésű" országban rövidebb-hosszabb időt eltölteni. (ha már a gondolatmenetednél tartunk)

Hogyne érteném, gyönyörű volt már akkor is. Pont ez a lényeg. Le lett tesztelve ez a nép már rég és megállapíttatott, hogy bármit meg lehet tenni vele.
Normális helyen egy ilyen sztori olyan szinten devalválja az illetőt, hogy - legalábbis hasonló témában - többet egy lélek nem veszi komolyan. Nálunk... uram bátyám ország... kit érdekel 30-40 kommentelő?

Mária néni 2010.07.20. 12:39:20

Nem társadalomfilozófia, jogtudomány és esztétika kell, hanem egyszerűen betartani a törvényeket. Attól, hogy valaki laptop-buzi, még nem áll a törvények felett. kevesebb pofázás, több kötelességtudat, és minden rendben lesz.
Ennyire egyszerű.

Mária néni 2010.07.20. 12:44:17

Megmondaná valaki, hogy mennyivel gyarapszik a GDP, ha egy noname-laptop-DJ összegányol pár MP3-at?

Simon Iddol · http://apc.blog.hu 2010.07.20. 12:50:46

@Mária néni: nem örülök neki hogy megint itt vagy és kezded a provokálást, amit eddig műveltél az nagyon szomorú, csak azért nem tiltottalak ki mert mindenkinek joga van elmondani amit akar, még ha te vissza is élsz ezzel a joggal. Kérlek használj normális hangnemet és ne ezt a bicskanyitogató stílust.

Mária néni 2010.07.20. 12:59:00

@Simon Iddol: Az, hogy te minek ösülsz, az a te emocionális beállítottságod kérdése, nem releváncs a témát illetően.

Az, hogy engem fenyegetsz kitiltással, és nem azokat, akik káronkodnak, szitkozódnak, gyalázkodnak, az viszont a morális beállítottságodat tükrözi.

Az ellenvélemények lesöprése pedig arra vall, hogy tanulnod kell a demokráciát (ha még nem késő)

A kérdésem viszont az, hogy mennyit tesz a GDP-hez egy DJ tevékenysége?

Simon Iddol · http://apc.blog.hu 2010.07.20. 13:12:43

@Mária néni: én nem fenyegetlek. az eddigi tevékenységed alapján már rég megérett volna a kitiltás és mégsem tettem meg. a sértő hangnemet te kezdted már a legelső kommenteddel.

álnéven pár napja létrehozott fake acconttal provokálni és hülyeségeket beszélni nem nagy kunszt

az ügyet nem ismered és/vagy nem akarod megismerni, hozzászólni érdemben nem szólsz hozzá csak sértegetsz és gyalázkodsz

normális hangnemben kérdezve biztos kapnál is választ a kérdéseidre

ez a stílus amit művelsz nem illik ide. pont.

Mária néni 2010.07.20. 13:19:36

@Simon Iddol:

Nem láttam, hogy erre a hozzászólásra reagáltál volna:
" Airnold · kotyvasz.blog.hu/ 2010.07.17. 22:57:39
@Mária néni: Inkább kussolj. Ostoba vagy. "

Mária néni 2010.07.20. 13:21:40

Erre sem láttam reakciót:
"netfox 2010.07.18. 01:32:56
@Mária néni: Jeszi? Te vagy az, te kis buzi? "

Mária néni 2010.07.20. 13:23:12

...meg erre se reagáltál:
"inci-finci 2010.07.18. 11:16:06
@Mária néni: seggszpírre nem tudtál semmit mondani szottyadt punci :D "

Simon Iddol · http://apc.blog.hu 2010.07.20. 13:23:32

@Mária néni: te provokáltál végig mindenkit, ne csodálkozz ha mások is a te stílusodban reagálnak

Mária néni 2010.07.20. 13:24:38

Nics kedvem többet keresni, ennyi is elég, hogy bizonyítsam elfogultságodat, és az általad alkalmazott kettős mércét.
A demokrácia legnagyobb dicsőségére, gondolom.

Mária néni 2010.07.20. 13:26:06

@Simon Iddol:
A kérdésem az, hogy milért nem figyelmeztetted azokat, akik trágár, aljas megjegyzéseket tettek? megmondjam? mert velük értesz egyet.

ismerd el, hogy nincs igazad, kirekesztő vagy, aki kettős mércét használ.

Simon Iddol · http://apc.blog.hu 2010.07.20. 13:27:56

@Mária néni: mégegszer szívesen elmondom

te provokáltál végig mindenkit, ne csodálkozz ha mások is a te stílusodban reagálnak

egy hat napos fikázásra létrehozott kamunickkel hősködsz, mégsem vagy kitiltva, ahogy senki sem
azért figyelmeztetlek téged mert te kezdted

Mária néni 2010.07.20. 13:32:33

@Simon Iddol: Abban a súlyos féleértésben vagy, hogy egy fórumon mindenkinek egyet kell érteni. Azt hiszed, hogy azért, mert valakinek a véleménye a kisebbséghez tartozik, azért már az egyént is eliminálni kell.
Attól, hogy a többségnek van valamilyen véleménye, még nem biztos, hogy a kisebbségnek - akár egy személynek is - nincs igaza.
Attól, hogy valakinek nem tetszik a véleménye, még nem kell megalázni, kitiltani, eliminálni.
Ezt tanulnotok kellene, mert még a végén valaki azt hiszi, hogy demokrácia-ellenes, kirekesztő, diktatórikus, fasisztoid magatartást tanúsít a komániátok.

Mária néni 2010.07.20. 13:34:03

...aról nem is beszélve, hogy Magyarországon provokációnak számít, ha valaki egyetért a hatóságokkal, és a jogkövető magatartást támogatja?

Simon Iddol · http://apc.blog.hu 2010.07.20. 13:37:48

@Mária néni: :)

kérlek ne magyarázd félre amit írtam

mindenkinek lehet véleménye és mindenki el is mondhatja, ezért is engedtem az ámokfutásodat,

DE
ez a stílus az nem elfogadható. te sokkal értelmesebb vagy attól amit mutatsz és ha így akarsz kommunikálni akkor annak biztos van oka, ám ha tovább akarsz erről ilyen stílusban gyalázkodni akkor indíts egy saját blogot és ott fröccsögj

Callidus 2010.07.20. 15:38:30

@Mária néni / Jeszenszky / berkommentelo. (a megfelelo alahuzando)

A te egy kisebbseg velemenyet akarod itt reprezentalni, noha egyetlen egy masik kommentelo sem volt meg csak hasonlo velemenyen se.
Es ez minden a temaban megjeleno cikknel igy van. Csak ezert vesztegetem az idomet itt hogy erre legalabb felhivjam a figyelmet a nagykozonsegnek.

Ha mindenaron szabotalni akarod ezeket a cikkeket, akkor legalabb regelj be masik 3-4 nevet hogy hitelesebbnek hasson, mert ez igy nagyon nyilvanvalo.

Ettol fuggetlenul a tema tovabbra is piti bunozes a torvenyi kiskapukat bogaraszo olcso ugyeskedok modjan.

Ne gyere nekem a GDP vel mert teged az orszag a legkevesbe erdekel. Ti teszitek ilyenne, a tobbi meg hagyja. Remelem mar nem sokaig.

Callidus 2010.07.20. 15:46:15

Tovabbra is fentartom az allitasomat, hogy a gittegylet kozvetlen sleppje az egyetlen haszonelvezoje ennek a kisstilu csalasnak amit muveltek.

En lennek a legboldogabb ha valaki bebizonyitana hogy ez nem igy van.

Am sem Maria neninek, sem Jeszenszky koleganak nem sikerult meg az ugyveddel fenyegetozesen kivul massal elojonni.

Azt pedig hogy nekem cimezve szinte sose jon valasz toletek, boknak veszem. Tudom hogy nehez vitatkozni valakivel akit se megfelemliteni, se bullshittel meggyozni nem lehet.

Tenyeket szeretnek. Valodi, bizonyithato, kovetheto ellenorizheto tenyeket. Vedd meg az allaspontodat, Gyozz meg hogy produktiv, es hasznos amit teszel. Ha sikerul, segitek meggyozni mindenkit. (es en a VPOP nelkul dolgozom)

Callidus 2010.07.20. 15:54:18

Ha azonban nem sikerul ezt osszehozni, akkor segitek abban is szivesen hogy milyen iranyba lenne erdemes ezt a nyilvanvaloan szamottevo szellemi, es fizikai energiat forditani.
Letezik olyan irany amivel te se lennel kopocsesze, es meg penzt is kereshetnel (joval tobbet mint a 300 fontok lehuzasa) plusz jarulekos eredmenykent az orszag is felkerulhetne a vilagterkepre.
Tudom-tudom mar most is ott van. Bulgaria mellett.
Buszke vagy ra?

Tehetsz ellene. Te is, es mindenki.

Csak at kell valtani write only bol, read and write ba.

Mária néni 2010.07.20. 16:20:12

@Callidus:
Ha figyelmesen olvastál volna, akkor láttad volna, hogy többen is csatlakoztak a véleményemhez. Szánalmas dolog, amikor valaki tört angolsággal próbálja mondanivalóját színesíteni.
Jó tanácsra nincs szükségem azzal kapcsolatban, hogy hogyan keressek pénzt. Az én bevételeim legálisak és megfelelő mértékű. Viszont szánalmas a sivalkodás, amikor valakit 90.000,- Ft befizetésre késztetnek. Ennyire pitiáner ember inkább ne nyilatkozzon, hanem lapítson.

Callidus 2010.07.20. 20:38:08

@Mária néni: Ha jol latom a valosaghoz megint nem kerultunk kozelebb annal hogy magadat akarod ideoda kategorizalni osi magyar szokas szerint.
Attol hogy valaki fejere probalsz allni nem leszel magasabb.

Ne velem vitatkozz, hanem azzal amit mondtam.
Nem erdekel mit gondolsz rolam, vagy barkirol, meg a kilencvenezer forintos problemairol.
Az erdekel hogy mennyire tartod eloremutatonak ezt a fajta "adonemet". Hol van itt a fejlodes, a jobba tetel?

Mert arra vonatkozoan latok bizonyitekokat hogy ez milyen negativ kovetkezmenyekkel jar. Ezert vagyok itt.

De a pozitiv oldalat, meg mindig nem latom.

Ertelmes tarsalgas helyett dacos gogot latok, ami sehova nem vezet mint latod.

A tema tovabbra is emlekeztetoul:

Ervek-tenyek bemutatasa a Jeszenszky fele extra ado bevezetese mellett, szakmailag es NEMZETKOZI SZINTEN IS ELLENORIZHETOEN, vedhetoen, nem a magyar szabalyozas elavultsagat kihasznalva, lozungokkal megtamogatva.
Ha ez megvan utanna johet a pontos levezetese az ebbol befolyo penzek elosztasanak, jogszerusegenek, es mindenekelott ERTELMENEK, hosszu tavu pozitiv hatasainak elemzesevel.

a hoborges nem erdekel. fejlodni szeretnenk.

Callidus 2010.07.20. 20:49:32

Varj. Segitek.
Peldaul ilyesmi:

"A Volt fesztivalon tortent fellepesunk azt eredmenyezte hogy a korszeru magyar jogvedo szabalyozasrol tudomast szerzett az angol torvenyhozas es lemasolta azt. Egy magyarorszagon mar regen gyakorlatta valt ellenorzes soran a nepszeru angol lemezlovas eszkozeit is ellenorizte a Jeszenszky Zsolt jegyezte MAHASZ kommando.
Az angol lemezlovas meglepetten ismerkedett a magyar torvenyek ilyen komoly fejlettsegevel, es orommel fizette be a MAHASZ szakembereinek a 90.000 forintos legalizalasi adot. Tudta hogy ez az osszeg eljut az osszes zenehez, es ez eredmenyezte a magyarorszagon megfigyelt hihetetlen fejlodest aminek eredmenyekeppen a magyar eloadok meltan elismertek szerte a vilagban. Egyszeru otlet, vilagsiker. Azota a twitteren mutatja be a modszert a vilagnak, es onkent segit az ado nemzetkozive teteleben.

Callidus 2010.07.20. 21:04:21

ez jo sztori lenne.. meg valami megnyito vagy valami ujdonsag bemutatasa a begyujtott penzekbol.. Barmi..

Kyletroy 2010.07.21. 17:38:15

Többször felmerült M. néni érvei közt, a törvényesség kérdése. Ezzel kapcsolatban örülnék a következőket jegyezném meg:

1. Alkotmányos (mint a hierarchiában legmagasabb szintű törvény) jog az ártatlanság vélelme.
2. Ha minden esetben eldönthető lenne a bűnösség kérdése, akkor nem lenne szükség bíróságra (ami elbírálja ugye az adott esetet). A törvénysértés nem minden esetben egyértelmű, mint mondjuk egy piros lámpán áthaladás!
3. Az, hogy valaki aki egy adott zeneműnek nem jogtulajdonosa, mégis pénz kér érte, nem feltétlenül jelenti azt, hogy ez törvényes! (ha valaki venné a fáradságot (remélem meg fog történni) és a legfelsőbb szintekig (LB, AB akár) végigvinne egy ilyen peres ügye, mint precedens, nem vagyok meggyőződve, hogy a MAHASZ jönne ki győztesen (ettől függetlenül, nem ment még ki bezárni a rendőrség, jogtalan bevétel szerzés címen... pedig miért ne tehetné ilyen alapon??? majd bizonyítsa később, hogy igaza volt)
4. Az előző jogtalansági kérdéshez tartozik, hogy az éves 90000-es díj, amit önkényesen határozott meg egy hazai szervezet, legálisan teszi-e törvényessé a korlátlan letöltést/bemutatást, olyan előadók esetében pláne, akik nem is szerződtek a MAHASZ-al? Biztos, hogy törvényes ez??? Hangsúlyozom, nem a szabályzás jó/rossz mivolta a kérdés, hanem az, hogy egyáltalán törvényes-e!

Más: a jogi kérdéseken túl:

Ki, hogy vesz részt ebben a folyamatban:

Előadó, szerző: elkészíti a művet. Ezzel sehova nem jutott, kiadni szinte felesleges mondjuk CD, vagy hasonló módon a művet, mert nincs már piaca. Szüksége van a promóra. Itt jön képbe pl a rádió, aki játssza, reklámozza őt. A rádió fizeti a nagy pénzeket a zenei műsorszórás után (persze, ha jókat válogat ő is jól jár, mert nő a hallgatottság, ergo kölcsönös haszon)
A másik reklámozó, aki megismerteti a közönséggel a művet a DJ, aki játssza, egy olyan helyen, ahol szintén fizetnek a zeneszolgáltatásért az Artisjus-nak (a hely üzemeltetője)! A DJ gázsit kap, az előadó reklámot (ami később elő fellépési lehetőséget jelent neki, ami számára az igazi bevétel), a hely pedig fogyasztó közönséget.
Erre jön még a DJ-ket sújtó sáp. Miért??

Nem kérem, hogy pl M.néni reagáljon, max örülnék, ha érdemben megtenné a fentiekre (ellen)érvelve.

Mária néni 2010.07.21. 17:44:12

@Kyletroy:
Már többször elmondtam, hogy ez laptop-buheráló kispályásnak nem kell alkotmányjogászkodnia, itt nem gigászok harcáról van szó. Ez kispályás dolog, nem kell ennyire smucignak lenni. Be kell fizetni az a kis pénzt, aztán lehet diszkózni, ha már nem megy semmi más értelmes munka.
ha meg valaki megszegi a törvényt, legalább annyi tartás legyen benne, hogy fizessen, mint a katonatiszt, ne nyivákoljon. Nem lehet valaki ennyire ruppótlan.

Kyletroy 2010.07.21. 18:22:06

@Mária néni:
Ugye nem sértődsz meg, ha azt mondom, hogy nehéz veled érdemi vitába bonyolódni, mert nem a felvetésekre reagálsz.

Azt megítélni, hogy valaki hogyan, miként szórakoztatja a közönséget és ehhez mennyi a hozzáadott értéke, teljesen szubjektív. El tudom fogadni, hogy számodra ennek értéke konvergál a 0-hoz. Ezzel semmi baj, sokan sokféleképp vélekedünk dolgokról.
Az, hogy kinek mit kellene(!) csinálnia szintén csak egy vélemény lehet a részedről, amit - szemben pl velem - Te érvek alátámasztásának mellőzésével alakítottál ki. Ez sem gond, csak értelmetlenné teszi a vitát.
Egy dologban biztos lehetsz. Az adott kérdést 100%-hogy nem törvény (amit az országgyűlés hoz), de még csak nem is kormány rendelet (amit pedig a kormány) szabályozza. Nincs ilyen jogszabály. Ha ennél alacsonyabb szintű szabályzó van esetleg érvényben (amit egy társadalmi szervezet alkotott), nem feltétlenül jelenti, hogy megfelel a mai magyar törvényeknek, alkotmánynak.
Fejtegethetném a "ruppótlanság" kérdését, de nem tudom, érdemes-e belemennem. A fesztiválokon a DJ-k többségét (gondolok itt kisebb színpadokon, sátrakban fellépőkre) vagy egyáltalán nem (örüljön, h fesztiválon játszhat címen), vagy igen csekély mértékben díjazzák. A szigeten pl a nagyobb színpadok előadóit (beleértve dj-ket) fizeti csak a Sziget, a többit a kisebb helyszín vendéglátói gazdálkodják ki.
Általánosságban is elmondható, hogy a - számomra gagyi - mainstream dj-ken (Bárány, Newl, stb...) kívül, akik mind tagjai Jeszenszky holdudvarának igen keveset keresnek egy-gy bulin 10-15 Ft/ kb 8 óra.
Egy DJ ebből adózik (amelyik nem teszi azt büntessék meg) és hasznot hajt az előadónak, és a helynek is, amely az adózás mellett fizeti az Artisjus-nak a jogdíjat, amiért zenét szolgáltat.

Az etikai részére (ruppótlanság pl) Megkérdezem: miért ennyire kapzsi a MAHASZ, hogy az üres hanghordozókban foglalt díjon felül, illetve az eleve befizetett jogdíjon felül pénzt szed, olyan előadók lejátszása miatt, melyekkel szerződése sincs?
Illetve sokadszorra: mennyire etikus, hogy egy magyar szervezet a mai magyar szabályzásnak ellentmondva, egy éves fix összegért kvázi legalizálja a letöltött/másolt zenék lejátszásának jogát, korlátlan mennyiségben és olyan előadók nevében, akikhez közük sincs?

mizrolist 2010.07.21. 18:33:38

@Mária néni: meglepődnél, ha találkoznál egy jogász végzettségű dj-vel?

Mária néni 2010.07.21. 18:37:08

@mizrolist: Nem dodálkoznék, ismerve azt, hogy mennyire lecsúszott a jogi végzettség presztizse. Mivel már fű-fa képez jogászt (Nyíregyháza, Miskolc (!) és még más főiskolák), nem meglepő, hogy az évente ezerszámra felavatott "jogászok" nemcsak bűnözőnek mennek el, hanem DJ-nek is.

thrill 2010.07.21. 19:55:57

@Mária néni:
Vettem a fáradtságot és összegyűjtöttem pár hozzászólásodat. Csak egy pár gyöngyszem, hogy lám lehet gyűjteni személyeskedő és sértő kommenteket a részedről is:

2010.07.17. 22:59:01
@Airnold: Nekem csörögsz, papírzacskó?

2010.07.17. 23:00:38
@rajaram: egy tolvaj diszkós? Meg a hajléktalanok és a szipusok is, igaz? :-D

2010.07.18. 00:36:28
@stadtkind: Jól nyomod! Minden hülyegyereke össze tud gányolni a laptopján egy ingyenes progival őár mp3-at, attól még nem zenész.

2010.07.18. 00:45:47
@mokas_gizi: Kinek számoljanak el? neked? vagy a többi kalóznak?

2010.07.18. 01:08:00
@mokas_gizi:
És ki nem szarja le, hogy ki mit másol, főleg meg azt magasról, hogy te mit gányolsz a gépeddel. Legfeljeb anyád, ha már túl sokat csorgatod a nyáladat a pornón...

Talán ennyi elég is lesz, a többit megtalálja aki akarja. Szóval nem kéne mártírkodni, ahogy előttem már írták, csak azt kapod, ami az ilyen hangnem után "jár". Az most egy dolog hogy igazad van-e vagy sem, de a lényeg hogy minősíthetetlen hangnemben fröcsögsz, az érdemben felvetett dolgokra nem válaszolsz, holott több ízben is kiderült hogy a témában nem igazán vagy jártas, továbbá elfogult vagy.

Egy dologra lennék csak kíváncsi: Ha valakinek ennyire nagy a szája és karakán véleménye van, vajon miért is nem mer kiállni az emberek elé a maga valójában, és miért is rejtőzik egy gyenge álnév mögé. Mi a cél? Kiengeded a gőzt mert otthon vagy a melóhelyen nagy a feszkó? Gyermekkori trauma? vagy csak szimplán élvezed ha beleköthestz másokba? Hmmm?
(arra nem várok választ, hogy az olyan dolgokra miért nem válaszolsz, amikkel egyértelűen beégtél, mert erre úgysem fogsz reagálni).

Mária néni 2010.07.21. 20:22:59

@thrill: " miért is rejtőzik egy gyenge álnév mögé"
Biztos nem figyeltem, de nem látom a te neved és a pontos címedet igazolványképpen, ami alapján engem kérdőre vonhatnál.

thrill 2010.07.21. 20:45:30

@Mária néni:
Én ezt a nicket már elég régen használom, nem a napokban regeltem mint te, vannak is ez alapján ismernek. Mellesleg itt nem rólam van szó, hanem rólad. Nem én vagyok aki a napopkban regisztrált, szándékosan kamu nickkel, hogy aztán különféle fórumokban uszítson. Az én nevem és kilétem egyébként sem érdekelné az embereket, a tiéd viszont annál inkább, hiszen véleményed van, mégpedig ami ütközik mindenki máséval. Ki lehet állni tehát eléjük. Vagy ehhez már túl gyáva vagy? Gyerünk, hol lehet veled találkozni, vitatkozni? Most légy nagy legény, ne az internet nételensége mögé bújva...

thrill 2010.07.21. 20:46:54

@Mária néni:
Mellesleg jellemző: a felvetésekre megint nem reagáltál - a durva és személyeskedő kommenteket meg nyilván én hamisítottam és még véletlenül sem te írtad ugye?

Callidus 2010.07.21. 20:49:07

@Mária néni: Az utolso 2 hozzaszolasod alapjan, tenyleg nem vagyunk egy kategoria.

Bar ezt bizonyitod azzal hogy erdemben nem reagalsz semmilyen felvetesemre, mitobb mar a szemelyeskedessel sem mersz nekem tamadni, aminek azert orulok mert ezt a hatosagokkal valo fenyegetes nelkul is elertem.

Kerdes hogy a megbizod (vagy tukorkeped) Jeszenszky Zsolt erre miert nem kepes?
Talan az altala alkalmazott rendszer anomaliara tenyleg nincs ertelmes magyarazat? Ezert kell szerencsetlen amator zeneszeket bakkancsokkal felelemben tartani?
Bakkancsokkal, amik elfutnak mar egy kozepesen ismert kulfodli eloado elol is?
Raadasul ezek a primitiv kommentelos varazslasok...
Valami tenyleg nincs rendben.

Callidus 2010.07.21. 20:56:38

Azt viszont szivbol sajnalom hogy ertelmes felvetes, esetleg uj otlet, megoldas, fejlodes nem tortent.

Csak egy ujjabb szajkarate, amire az idomet vesztegettem.

Bizom benne hogy hamarosan eljon az ido amikor az orruk alatt mormogoknak tenyleg eleguk lesz, es tesznek valamit az ilyen szemetdombon kapirgalo kiskakasok ellen, es ujra virag nohet azon a reszen is a bolygonknak ahol szulettem.

Fake_ID 2010.07.21. 21:34:05

Srácok!
Ahogy az idevágó fórumokat és weboldalakat olvasom, a következő összefüggést vettem észre: Az inexen (index.hu/kultur/zene/fesztival/2010/07/05/dj-razziat_tartottak_a_volton/ olvasható, Jeszenszky Zsolt név alatti hozzászólások modora hasonlít, a fenti néven beíró által sokszor említett www.djfelvilagositas.hu oldaléhoz, így feltételezem, tényleg ő az. Nem kell pszichológusnak lenni ahhoz, hogy észrevegyük, az itt Mária néniként beíró figura modora (talán az arctalanság miatt felbátorodva, önmagát adja), a provokációt, személyeskedést, kioktatást és a lényegről való terelést illetően Jeszenszky Zsolté négyzetre emelve.
Mi ezzel a gond? Az, hogy egyesek, ha nem figyelnek oda, reagálnak a személyeskedésre, terelésre és provokációra, így elveszítve a beszélgetés eredeti fonalát. Mivel mindegy, hogy az egyes sub-szócsatákból ki kerül ki győztesen, -mert ha már kialakultak, Mária néni elérte a célját, azaz ha csak átmenetileg is, de szétkúrta a beszélgetést; arra kérlek titeket, hogy ignoráljátok minden hozzászólását. Teszem ezt minden felhatalmazás nélkül, egyszerűen azért, mert nem szeretném, ha ez a topic elkanyarodva eredeti témájától, egy verbális és morális limbóba torkollna. Mária nénit pedig nem a véleménye, hanem a meglátásom szerint provokatív, így destruktív modora miatt javaslom kirekeszteni ebből a beszélgetésből.

Mária néni 2010.07.21. 21:38:22

Ha én nem szóltam volna hozzá, akkor nem lenne 300 fölött a hsz-ek száma, mert magatoktól még beszélgetni sem tudtok. Csak a személyem iránti gyűlölet tart titeket össze.

Fake_ID 2010.07.21. 22:06:33

Kár, hogy nem vesz részt senki ebben a beszélgetésben a MAHASZ oldaláról (bár lehet hogy csak nincs idejük a plebsre)…

Szívesen látnék egy piechartot, vagy leírást arról, hogy az évi 90.000,-Ft mire és kiknek megy. Legfontosabb lenne, a kedélyek megnyugtatása és a matricavásárlási hajlandóság növelése érdekében, egyértelművé tenni azt, hogy ha egy Dj pl. Noisia-t; Evol Intetnt-et, stb. (direkt írok a műfajban elismert, de a mainstreamtől távol álló csapatokat) játszik, rendesen leadja minden buli után a playlistet, van matricája, akkor az ő évi 90.000-éből ha csak minimális rész is, de eljut az adott csapatokhoz, vagy az ő országukban működő szerzői –jogokat -jogdíjakat kezelő szervezetekhez. Ha ez így működik, akkor van alapja a MAHASZ ilyen irányú tevékenységének. -Persze operatív szinten még szükség lenne némi „debalkanizációra”.

thrill 2010.07.21. 22:40:08

@Mária néni:
Hát tudod én erre egyáltalán nem lennék büszke, sőt...
A hozzászólások negyedét te írtad, a felét a - nevezzük így - "sajátos hangnemednek" köszönhető agresszív reakciók, az maradék meg értelmes emberek felvetései, amiből semmire nem reagáltál, csak továbbra is az uszító, gyűlölködő, hozzá nem értő kommentjeidet nyomattad, amelyekben annak ellenére hogy "én nem is", igenis személyeskedtél, és gyűlölködtél mert úgy látszik csak ezzel tudod kitölteni a mondatok kezdőbetűje és az azt lezáró pont közötti részt. Ha lehetne választani az nulla komment és a fenti között, akkor inkább az előbbire szavazok. Azt a stílust amit te képviselsz inkább nem látom szívesen, és ezzel a legtöbb jóérzésű ember is így van szerintem. Sokan szerintem már elve hozzá sem szólnak, és két kommented után inkább bezárják a browsert - úgy látszik csak te nem veszed észre magad.

Az általam felvetett kérdésekre / felvetésekre MEGINT NEM reagáltál. Pedig ha már egy olyan ügyhöz szólsz hozzá, amiben minden érintett meg van nevezve (most nem a kommentekről beszélek), és olyan jelzőkkel illetsz általad nem ismert embereket, és ítéled el őket annak ellenére hogy az ügy részleteit nyilvánvalóan nem ismered (de még ha ennek ellenkezője is igaz), akkor a legkevesebb lenne, hogy a nagy hanggal előadott véleményed mellé kiállj és vállald magad. De nem teszed - GYÁVA VAGY! Őszintén remélem most láttunk itt utoljára. Mégegyszer ugyanazokra a dolgokra senki sem kíváncsi amiket előadtál, pláne nem ebben a keresetlen stílusban. Viszlát! (vagy inkább ne!)

aril brikha 2010.07.21. 22:59:47

@thrill: te vagy az, kecsapharcos?

aril brikha 2010.07.21. 23:33:06

@thrill: ezek szerint nem. elnézést kérek! :)

Callidus 2010.07.21. 23:48:27

@Mária néni: A tema iranti erdeklodes, es a valtoztatas iranti igeny, az okok keresese, egy jobb modszer kidolgozasa, kigondolasa, es ennek a mai napig alkamlazott nyilvanvaloan destruktiv gyakorlatnak a megszuntetese tart minket ossze.

Engem legalabbis csak ez.
Nem erdekelnek szemelyek. Az ugy a fontos.

Callidus 2010.07.22. 00:00:46

Ha mas nem, legalabb megmarad az utokornak, egy elhagyott szerverlogban, de az eppen kutatast vegzonek biztosan elerheto modon, hogy mi tortent itt 2010 ben. Egy ujjab szilank a korunkrol.

Az internet koraval elkezdodott egy olyan adatrogzitesi folyamat, amivel evekkel ezelottig ossze lehet gyujteni egy-egy terulet fejlodesi jellemzoit. A tortenelemkonyvek mar nem szobeszed, es a gyoztesek elmondasa alapjan lesz lejegyezve.

Minel tobb ember sosrat erinti egy egy dontesed annal biztosabb hogy egyszer kutatok elemzeseben szerepelsz.

Jeszenszky Zsolt szerintem benne lesz a Magyar fejezetben.
Az apja is.

Erdemes volt elni.

Mária néni 2010.07.22. 14:12:08

Szépek ezek a patetikus hangú hozzászólások, világmegváltó kezdeményezések.
Azonban nem szabad elfelejteni a lényeget: egy ember letöltögetett innen-onnan mp3-akat, összemixelte és törvényellenesen hasznot húzott mások szellemi produktumából. Elkapták, megbüntették.
Örvendezzetek, mert működik a jogállam.

Mária néni 2010.07.22. 14:17:12

Ja, elfelejtettem valamit: aki legközelebb a fegyverekkel, meg Szerbiával, vagy hasonlókkal kapcsolatban perceg, az ne csodálkozzon, ha egyszer átnézi valaki a laptopját.
Egyszóval mindenki csak jogtiszta progikat és file-okat tároljon!

mizrolist 2010.07.22. 14:21:20

@Mária néni: felteszem, te is megvetted a Windowsodat is.

Callidus 2010.07.22. 15:57:34

@Mária néni: Jeszenszky Zsolt.

Az utolso hozzaszolasod miatt megerte ez a nehany perc.

Kibujt a szog a zsakbol. Itt van az igazsag!

Tehat hatosagosdit akarsz jatszani :)) A legviccesebb hogy rajtam. Svajci allampolgarkent meg akkor is nevetnek rajtad ha az EU soros elnokseget szerezned meg akarnokkent.
Figyi Jeszy. a titulusod: a Magyar Lemezlovas Egyesulet nemtudomkije. Erted.. lemezlovas. :)))

A temara visszaterve.

A laptopatnezosdi bohockodasod azon felul hogy szegeny magyar polgartarsaidat terrorizalod vele (es meg ram is ramprobalsz :)) ) eredmenyez barmilyen hasznot az emberiseg, esetleg magyarorszag szamara?

Ez a kerdes 3 napja. Es valasz nem erkezik.

Tr4sher 2010.07.22. 16:00:38

Húú, itt még mindig megy a buli? :)

@thrill: Teljesen fölös várni hogy felfedje magát, neki ez a szakmája, hivatásos kötözködő. De azt azért elfelejtni a néni, mert szenilis, hogy a neten netán hagy nyomot maga után.

@Mária néni: Nénje! De maradjunk inkább a tegeződésnél, hisz nem vagy oly öreg. Szóval kedves Mária! Nem kéne inkább a saját szabóságának portáján seperni? S jut eszembe milyen az idő Salgótarjánban? Legközelebb okosabb légy!

Mária néni 2010.07.22. 18:01:33

Ha valaki emlegeti annak a bizonyos Jeszenszkynek a szüleit és történetesen annak a személynek átnétik az adathordozóit, még nincs ok-okozati összefüggés. Főleg nem az én személyem a két esemény között, ugyanis én sem az egyiket nem ismerem, sem nem foglalkozom amatőr DJ-k ellenőrzésével.

Én egy nyugdíjas nénike vagyok, aki szerint a törvényt be kell tartani, lopni nem szabad és a bűneinket meg kell bánni.

Bánjátok meg, amíg nem késő!

mizrolist 2010.07.22. 18:05:28

@Mária néni: a te birtokodban is van olyan eszköz, ami képes jogdíjköteles tartalmat tárolni; biztos, hogy tárolsz is rajta ilyet; és mégsem fizettél utána jogdíjat.

Mária néni 2010.07.22. 18:09:08

@mizrolist:
Én az unokám számítógépéről internetezek, most én vigyázok rájuk, ameddig nyaralnak a lányomék. Ezért nincs az én birtokomban ilyen eszköz.
Viszont az unokám szmítógépét én vettem a DELL-től jogtiszta Windows-al, Office-al és valamilyen vírusölővel. Ha én ki tudtam fizetni, akkor más is ki tudja.
Azért, mert a legtöbbetek lopott holmit használ, még nem az a normális. Legalább lássátok be, hogy rosszat tesztek. gyakoroljatok önkritikát!

Mária néni 2010.07.22. 18:10:27

A nagyobbik unokám most van a Corvin közben, a ponthatárok miatt. ha felveszik, akkor ma ünnepelünk és megbocsájtok nektek. Akkor megússzátok!

mizrolist 2010.07.22. 18:18:30

@Mária néni: dehogy nincs. Agynak hívják. Igaz, arra még nem vetett ki járulékot az Artisjus...

Callidus 2010.07.22. 18:51:11

@Mária néni:

Eszembe jutnak rolad a nehany afrikai tartomanyban kivenhedt kalasnyikovval hadonaszo ultraprimitiv hadurak.
Azoknak eleg volt egy videolejatszo, meg egy stallone film hogy ne akarjak a vilagot megtamadni. (a szomszed volgyben persze
mar nem ismerte oket senki)

Neked eleg lenne a kis 90.000es sarcod.

Csak elfelejted hogy te europaban elsz. Nem lesz olyan egyszeru, mert a kalasnyikovod ugyanugy beragad. Ha nem ma, akkor holnap.
Es teszek rola hogy megismerjenek a szomszed volgyben is.

Mária néni 2010.07.22. 18:57:55

@Callidus:
Ez a patetikus ömlengésed, sántító hasonlatid és fájdalmas erőlködésed arra, hogy eredeti legyél visszájára sült el; túl sokat nézted a Csillagok háborúját.
Olvass inkább könyveket.

Callidus 2010.07.22. 18:59:33

@Mária néni: Szomoru hogy azon az orszagon eloskodsz ahol elsz.
Te is tudod ebbol nem sulhet ki jo. Valtozasok vannak szerencsere, vilagszerte. Meg egy olyan kis istenhatamogotti hely sem maradhat ki belole ahol garazdalkodsz.
Az embereknek nyilik ki a szemuk, kezdik megerteni hogy fejlodni kell elsosorban. A materializmus aminek buvoleteben elsz pitianer. Foleg balkani szinten.

Tegy valami hasznosat. Meg nem keso.

Callidus 2010.07.22. 19:00:40

@Mária néni: Vegre osszeszedted a batorsagodat es visszairtal. Ennyit mar elertem a csillagok haborujaval.

Most hogy ramhanytal, johet valami ertelmes allaspont is.

Mária néni 2010.07.22. 19:01:49

@Callidus:
Az adómból sok olyan kis haszontalan kölköt tartok el, mint te. Még a gázt is az én adómból támogatja az állam, aivel támogatják a szüleidet, hogy melegben internetezhess télen :-)

Callidus 2010.07.22. 19:01:59

A kerdesek fentebb.

Varom. Legyen mit megvitatni, mert a szemelyed csak egy kelet europai formanyomtatvany. Az amit teszel, engem az erdekel.

Callidus 2010.07.22. 19:03:21

@Mária néni: A te adodbol ha jol hallottam a szlovak kiskolkoket tartod melegben. Amivel semmi baj nincs, csak akkor ne hozakodj elo vele, mint a becsuleted utolso mentsvara.

Mária néni 2010.07.22. 19:04:19

@Callidus: én nem akarlak megbántani, de nem érdekelnek a kérdéseid. nem értem, hogy miért kellene nekem válaszolnom a te kérdéseidre. Szerintem nem kell.

Callidus 2010.07.22. 19:05:06

Vedd meg a szerencsetlen amator zeneszekkel szembeni kontraproduktiv szurke eljarast.

Erre vagyok kivancsi.

Callidus 2010.07.22. 19:05:54

@Mária néni: Szerintem pedig nyugodtan valaszolhatsz, hiszen biztos vagy a dolgodban. Nem?

Mária néni 2010.07.22. 19:07:39

Az a zenész, aki hangszeren játszik. Aki laptopon lejátszik felvett mp3-akat, az nem zeneművészet, az csak szórakozik. Aki másnak játsza le a felvett zenéket és pénzt kér érte, az csaló.

Mária néni 2010.07.22. 19:08:48

És még annyit: a zenés művész. A művész alkot.
Aki mp3-akat kavaringyózik a laptopján, annál az alkotásnál jobbat csinál az unokám a bilin.

Callidus 2010.07.22. 19:13:21

Az a hatosag aki elszamoltathato. Az az adoszedo aki ellenorizheto.

Jeszenszky Zsolt ezek egyikenek sem felel meg.

A tancosoktol, ritmikus gimnasztikat bemutato iskolascsoportoktol mikor kezdi el szedni a sapot a MAHASZ kommando?

Miert ismeretlen ez a fajta ertelmezese a torvenyeknek a fejlett nyugati tarsadalmakban?

Es ami a legfontosabb:

Milyen fejlodest indukalt ez az eljaras a magyar zeneiparban?

Callidus 2010.07.22. 19:16:09

@Mária néni: Annakidejen te is igy kezdted a "szakmat". Szerinted nem emlexik ra senki?

Nem jott ossze, nem lettel sikeres. Akkor jott a vizsgaztatasi szandek. Hogy majd te levizsgaztatod az ujoncokat?!

Nem jott ossze.

Most pedig ezzel az adoval igyexel tonkretenni a kezdo, es nemzetkozi szinten is eredmenyeket elero, elerheto fiatal zeneszeket.

Hol van itt a fejlodes? Hol itt a pozitivum?

Callidus 2010.07.22. 19:19:41

Egy fejlett nyugati tarsadalomban hagyjak kibontakozni a fitala muveszeket. Ezert lehetnek jelen.

Te nem tartod muveszetnek a "lemezlovas" munkajat.

Ugy ahogy ti csinaltatok annakidejen az nem is az.. am tobb ezer embert behuzni egy egy szorakozohelyre, az mar az.

Raadasul itt a vilag boldogabbik felen, a kiadok kuldik el a zeneiket a "lemezlovasokank" hogy a nagykozonsegnek is bemutathassak.

Mindenki jol jar.

Az adoval, csak te jarsz jol.

Callidus 2010.07.22. 19:22:01

Itt vagy ezen az oldalon.
Ahova a pozsi feltoltott egy mixet.

Ha tovabbra is sikeres lesz a vedelmi penz szedo akciod, ilyen zenek nem szuletnek majd.

Nem szulethetnek. Mert te beletankolod oket az autodba.

Szerintem ez nem fair.

Callidus 2010.07.22. 19:23:30

Menj el dolgozni, hozz letre valami produktumot.

Mindegy mit. Fonj kosarat. Csak ne rombolj. Ne pusztitsd azt a szerencsetlen orszagot ahol elsz.

Mit csinalsz majd a penzeddel ha csak a spigiboy lemezet tudod megvenni belole? Nem lesz unalmas?

Callidus 2010.07.22. 19:26:45

A legrosszabb hogy feleslegesen magyarazom ezt neked.. tudod te jol mirol beszelek. Nem vagy hulye.
Kibogarasztad a torvenybol, leultel vegiggondoltad.. megvolt a "nagy otlet". Ezzel jo penzt kaszalunk..

De mit er a penz ha nem tudod hol elkolteni?

En ezert jottem el. Es bizom benne hogy egy nap majd vissza tudok menni. De ehhez az kellene hogy az idoben ne keljen visszautaznom ferihegyre erkezve.

Mária néni 2010.07.22. 19:29:14

@Callidus:
Te úgy szólsz hozzám, mintha ismerősöd lennék.

Callidus 2010.07.22. 19:30:19

Hozzatok letre valami zeneakademiat. Vagy valami egyedulallo klubbot, zenet, modszert a zenelesre, zenekart, stilust, barmit.

Kuldjetek el a legjobbakat tanulni valahova, fejlodjetek, fogjatok ossze.

Ne egymas zsebebol huzogassatok a fillereket, mert ugy mindenki ideges. Latod minden nap. A barataid arcan. Valaki oket is huzogatja. Mikor lesz mar eleg?

Callidus 2010.07.22. 19:31:28

@Mária néni: ha valamit letrehozol, lehetsz az.

mizrolist 2010.07.22. 19:38:32

@Callidus: az iskolai ünnepélyek után (ha valamilyen zene is van) már kell fizetni. Akkor is, ha semmilyen belépő vagy bevétel nincs.

Mária néni 2010.07.22. 19:39:37

Elég már a nyafizásból. Dolgozni kell, adót fizetni, mint én. Nem másra mutogatni, sírni, potyát lesni.

Callidus 2010.07.22. 19:45:35

@mizrolist: nem hiszem el. Keptelenseg.

@Mária néni: Valami legalabb atment? Ezt a kamuarroganciat hagyjuk meg masnak. Tudsz te valaszolni ha akarsz.

Milyen eredmenyek szulettek a magyar zeneiparban "sap" bevezetese ota?

Mária néni 2010.07.22. 19:47:16

@Callidus: Magyar "zeneipar"?
maffia, anarchia, tehetségtelen lúzerek, kivénhedt komcsik. Erről beszélsz?

Callidus 2010.07.22. 20:07:23

nemtudom. mert innen lathatatlan.

Az anima sound systemet hallottam jatszva itt ott.

Kb ennyi.

A djk legalabb majdnem up-to date zenet jatszanak. Jatszananak, ha nem venne el toluk a laptopot a te altalad emlitett garnitura.

mizrolist 2010.07.22. 21:42:08

@Callidus: hidd csak el, pár hónapja volt róla 2-3 írás, pl. az IT Cafén... (Mária néni amúgy csak egy tehetséges troll, kár rá ennyi energiát pazarolni)

Fake_ID 2010.07.23. 02:01:13

Megy-e külföldre is az évi 90-ből?
Eljut-e, legalább egy molekulányi pénz abból, a ténylegesen játszott művészeknek?

Ennyi.

(én ha MAHASZOS lennék, válaszolnék és azt részletekbe-menően tenném.)

Mária néni 2010.07.23. 14:35:37

Mindenkit megnyugtathatok, hogy a befizetett járulékok, adók sorsát arra hivatott, hozzáértő szakemberek kezelik és a megfelelő helyre kerül, azokhoz, akiket megillet. Az ésszerű kezelési költségek pedig a rendszer működtetésére fordítódnak.
Persze tudni kell, hogy amennyiben valaki ellenáll, pereskedik, stb. az növeli a költségeket, emiatt szükséges több birság kivetése, vagy magasabb összegek kiszabása. Ezért könnyen belátható, hogy aki akadályokat támaszt, az a többiek magasabb birságáért felelős.

Callidus 2010.07.23. 19:06:16

@Mária néni:

Ez a fajta bullshit erveles csak a balkanon allja meg a helyet.

En viszont befejeztem itt. Csak az idomet pazarlom. Pontosan tudni fogod mirol beszelek Jeszy. Hamarosan.

Menekulni Angliat meg Svajcot mar most kiloheted. Nehogy valaki mar a hataron atnezze a laptopodat, es az anusodat, illegalis szubsztanciakat keresve.

En reszemrol befejeztem. Idopocsekolas a szuklatokoru ostobasaggal vitatkozni.

Az utolso aki elhagyja az orszagot, majd oltsa le a villanyt. Ne uljon ott ez a szerencsetlen kivilagitva.

Sajnalom hogy ez az outcome. #
Az en kornyezetem nem romlik.
A tietek viszont naprol napra.
Erre buszke lehet az egesz csalad.

Fake_ID 2010.07.23. 23:10:25

@Callidus: Ez az érvelés pontosan olyan, mint amilyet egy idős, kissé szenilis nagymamától elvárhatunk.
-Ennyire futja, légy megértő!

stadtkind 2010.07.28. 04:22:07

Visszaolvasva is sírok kb néhol, ami itt megy.

1, Ha jogi panaszod van, írj a képviselődnek, vagy petíció vagy bármi. Anyázással nem haladunk előre.

2, A rendszerben vannak jócskán irrealitások. Kihez kerül a pénz, és mennyi, és az ötletgazdához mennyi, és ingyenélő megoldásokkal fut a rendszer, az is probléma, szóval érthető mi a gond, és reformálni kéne. Az, hogy Pozsi nem tudta bizonyítani, hogy jogtiszta zenék vannak a laptopján, az az ő problémája, és ne csodálkozzon, hogy lefoglalják. Az, hogy nyugaton mennyit kérnek és itt mennyit kérnek, az megint egy más tészta. Ez még nem ad okot az illegalitásra.

3, Ha valaki több tízezer MP3-at (!!!) tárol a gépén, amit majd le akar játszani mint előadóművész, az a zenét, mint művészetet csúfolta meg durván a minőséget illetően. Ezek ássák el magukat. A MIDI kontrolleres prüntyögtetést meg ne keverjük a mixeléssel, mert ott azért közelítünk az előadóművészi irányhoz. Az MP3-as mixelgetés ettől mocskosul távol áll.

4, A másik aranyos kérdés, hogy a mashupokat hogyan kezeljük, mert elvileg összemosásra is engedély kéne külön, aztán ha valaki a mashupokat saját eredeti produktumként kezeli, akkor ott már bajok vannak.

5, Yodáról meg annyit, hogy ha én külföldre megyek az autómmal, ahol közutakon adott esetben útdíjat kell fizetni, attól még nem kezdem el twitteren lehúzni a másik országot, hogy el akarták venni a kocsim, meg akartak büntetni, mert nem fizettem ki, mert ugye nálunk nincs útdíj.. németeknél lehet repeszteni autópályán, nálunk 130. Ettől még mindenhol be kell tartani a törvényeket, akármennyire szarok is azok.

5+1: Írj a képviselődnek, ha változtatni akarsz!
süti beállítások módosítása